Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az első negyedévben 5,2 százalékkal bővült a magyar gazdaság.
Magyarország bruttó hazai terméke idén, az első negyedévében a nyers adatok szerint 5,3, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Központi Statisztikai Hivatal azt közölte, a növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben.
2019 első negyedévében – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – az előző negyedévhez mérten 1,5%-kal bővült a bruttó hazai termék volumene.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.