Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelzáloggal terhelt ingatlanokra megszerzésére szerződtek a tulajdonosokkal, de átverték őket.
Összesen több mint 3 milliárd forint kárt okozott 163 sértettnek egy jelzálogjoggal terhelt ingatlanokra specializálódott banda. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség hat személlyel szemben emelt vádat.
A vádirat szerint egy 50 éves férfi olyan gazdasági társaságokat vezetett, illetve irányított, amelyek elsősorban banki hitellel terhelt és követeléskezelésre kiadott ingatlanok közvetítésével és értékesítésével foglalkoztak. A társaságok 2011-2016. években több magán- és jogi személlyel kötöttek szerződéseket, hogy a cégek a hitellel terhelt ingatlanokat a piaci ár alatt megszerezzék, majd szintén kedvezményes áron adják el az ügyfeleiknek.
Az ügyfeleknek legalább a vételár felét kitevő vételárrészletet, valamint megbízási díjat kellett előre letétbe befizetniük egy – az elkövetésbe bevont 55 éves – ügyvédnek. A letétet az 50 éves férfi cégei akkor kaphatták volna meg, amikor az ügyfelek tehermentes tulajdonba kerültek volna, azonban a férfi több esetben meg sem kísérelte megszerezni az ingatlanokat, más esetekben pedig nem az ügyfeleknek adta azokat tovább.
Az ügyvéd megszegve kötelességét, társa rendelkezése szerint, idő előtt elutalta a letéti összegeket. A vádirat szerint az ügyintézésben és a szerződéskötésekben további két terhelt, egy 30 és egy 49 éves nő segédkezett, illetve az egyik ügyletnél két ingatlanközvetítő is csalárd módon részt vett a károkozásban.
A 301 oldalas vádirat részletesen tartalmazza, hogy a sértettek miként szenvedtek 3-27 millió forint közötti kárt. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a leírtak alapján hat személlyel szemben emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.
A vád tárgyát üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények képezik. Van olyan vádlott, akinek a cselekményeit – bizonyítottság esetén, a halmazati szabályokra is figyelemmel – a törvény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.