Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Népszava úgy tudja, a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság egyik alelnökének Deutsch Tamást, míg a jogállamisági ügyekkel foglalkozó alapjogi bizottság egyik alelnökének Hidvéghi Balázst jelölték.
Az uniós bizottságoknak egy elnöke, és négy-négy alelnöke van. Ezek vezetői tisztségeire a pártok frakciói javasolhatnak politikusokat.
És a Néppárt (EPP) frakciójából öt fideszes képviselőt is javasolt különböző alelnöki pozíciókra,
írja a Népszava. Az uniós források szabálytalan elköltését és a korrupciós ügyeket vizsgáló Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnökségében a delegációvezetővé is előlépett Deutsch Tamás foglalhat helyet negyedik alelnökként.
Az EPP Hidvéghi Balázst jelölte a jogállamisági ügyekkel rendszeresen foglalkozó alapjogi bizottság harmadik alelnökének. Ebben a testületben készült el a Sargentini-jelentés tervezete is.
Korábban megírtuk, az Európai Néppárt úgy döntött, hogy a fideszesek a felfüggesztés miatt nem kaphatnak ugyan vezető tisztséget a Néppárt parlamenti csoportjában, de arra lesz lehetőségük, hogy vezető parlamenti, illetve szakbizottsági tisztségekre pályázzanak, illetve megőrizzék vezető pozíciójukat, amennyiben jelölésüket megszavazza a frakció többsége.
A jelölt politikusokról a későbbiekben fognak dönteni, tehát nem biztos, hogy meg is választják őket.
Korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy minden EP-szakbizottságban lesz fideszes képviselő, azt is, hogy melyik politikus melyik szakbizottságba kerül.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?