Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

39 szavazattal kapott csak ki Mondok József.

  • hvg.hu hvg.hu
Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Elvesztette a választást Mondok József, aki 1998 óta volt Izsák polgármestere – írta meg a 444. Mondok ellen még két éve indult eljárás, mert a vád szerint miután 35 millió forint EU-támogatást felvett egy vadászház építésére a turisztikai fejlesztések keretéből, a házba saját maga és felesége költözött be.

A 35 millió forint vagyoni hátrányt a cége 2017 nyarán már visszafizette. Mondok fia, a másodrendű vádlott azt mondta a tárgyaláson, hogy szülei fizettek a szállásért, amikor a házban aludtak. A fiatalembert egy korábban lehallgatott telefonbeszélgetés szerint csak alibinek ültették a család tulajdonában álló Mondok Kft. élére, amikor 18 éves volt. A polgármester fia szerint a vadászház nem is értelmezhető klasszikus szálláshelyként, hiszen az ott éjszakázó vadászoknak fegyvereik vannak, így például kisgyermekkel veszélyes lenne ott megszállni.

Mondok József a választáson a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum közös jelöltjeként indult, és a szavazatok 49,1 szavazatát szerezte meg, vagyis 39 szavazattal kapott ki a független Kutas Tibortól. A képviselőtestületben is kisebbségbe szorult a Fidesz, a 8 helyből 3 lett a kormánypárté.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.