Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szinte hihetetlen, de egy térfelújítás miatt radírozták le egy meglévő bringaút egy szakaszát a Bajcsy-Zsilinszky úton, 2019-ben. Kedden azonban mégis megjelentek a munkások sárga festékkel az alig két hónapja átadott téren. A Járókelőnek a Budapest Közút azt írta, januárra visszafestik a kerékpárutat.
Október 3-án készült el az Arany János utcai metróállomás körül található Podmaniczky Frigyes tér felújítása, a térrekonstrukciónak azonban volt egy szépséghibája: megszüntették miatta a korábban a területen áthaladó Bajcsy-Zsilinszky úti bringautat, ami a város egyik legforgalmasabb kerékpáros infrastruktúrája.
A téren ehelyett kiállítófelület létesült, a két határoló járdaszigeten pedig a padkát is megemelték kicsit, hogy ne lehessen kerékpárral kényelmesen felhajtani, illetve kerékpározást tiltó táblák is kikerültek.
A helyszínen járva azonban kedden azt tapasztaltuk, hogy mégis elkezdték felfesteni a kerékpárutat a metróállomás mögötti területen:
A Járókelő egy korábbi erre vonatkozó bejelentésére az illetékes Budapest Közút (BK) azt válaszolta: a kerékpárút-szakaszt januárig visszafestik. Megkérdeztük a BK-t, hogy ez valóban így van-e, és hogy miért döntöttek így, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
A Kerékpárosklub egyébként 10 km/órás sebességkorlátozást jelentő gyalogos-kerékpáros övezet kijelölését, és a gyalogosok védelmét hirdető pozitív kommunikációs táblák felszerelését kérte ezen a szakaszon, mint írták, a tiltást azonban nem tartják elfogadhatónak.
Az úton vezetett kerékpársáv lenne a végleges megoldás
A Bajcsy-Zsilinszky úti járdán vezetett kerékpárúttal egyébként több probléma is van – erre a Kerékpárosklub is felhívta figyelmet Facebook-oldalán – egyebek mellett, hogy kevés a hely, ezért rendszeresen rásétálnak a gyalogosok, valamint a kerékpárút mellett teszik le az utasokat a turistabuszok is, ami balesetveszélyessé teszi annak használatát.
Éppen ezért néhány éve engedélyezték a párhuzamos, Bajcsy-Zsilinszky úti buszsáv használatát is a kerékpárosoknak, azonban ezzel is több baj van a Kerékpárosklub szerint, a kevésbé gyakorlott bringások és a gyerekesek például nem merik azt használni. Továbbá a buszsáv végénél mindkét irányba, a Deák Ferenc tér előtt, illetve a Podmaniczky utca előtt is a forgalmas közútra vezeti rá a bicikliseket.
Ráadásul a buszsávból elképzelhető, hogy kitiltják a bringásokat a metrópótlás idejére. A Kerékpároskub szerint a hosszú távú megoldást az úttest két oldalán felfestett kerékpársáv jelentené, erről itt írtak bővebben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.