Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Jelentősen csökkentette a Pénzügyminisztérium a 2020-as GDP-növekedési előrejelzését.
A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van – mondta el Varga Mihály a 2019-es GDP-adatokat látva, és bár nem ismerjük még a kontinens összes országának adatát, annyi biztos, hogy az állítása igaz. Azonban a pénzügyminiszter azt is bejelentette, hogy a 2020-as növekedés már sokkal kisebb lehet annál, amire eddig számítottak.
A kormány 4 százalékról 3,5 százalékosra módosította a 2020-as GDP-növekedési előrejelzését.
Ez még mindig magasabb, mint az a 3,2 százalék, amire az Európai Bizottság, vagy az a 3,3 százalék, amire az IMF számít. Így már az MNB számít a legoptimistábbnak, a jegybank 3,7 százalékos növekedést vár.
Az új előrejelzés azt is jelenti, hogy kérdőjelessé vált az idei nyugdíjprémium fizetése. Az ugyanis a törvény szerint akkor jár, ha 3,5 százalékosnál nagyobb a növekedés.
Varga azzal indokolta a gyengébb várakozásokat: a német autóipar gyengélkedik, a koronavírus rosszul hat a turizmusra, az alapanyag-ellátásra és a szállítási láncokra, az Egyesült Államok és az EU, illetve Kína között is több probléma van, ráadásul a világ gazdaságában egyre nagyobb az eladósodottság.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?