Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A székesfehérvári polgármester szerint az iparűzési adó csökkentése nem élénkítené a gazdaságot, viszont Székesfehérvár elbukna 2-3 milliárd forintot.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a Facebookon bírálta szerdán az iparűzési adó megváltoztatására vonatkozó tervet a város lakónak írt nyílt levelében. A városvezető szerint olyan döntés készülődik, ami hátrányosan érintheti Fehérvárt.
A bejegyzésében azt írta, a Nemzeti Versenyképességi Tanács által az iparűzési adó drasztikus csökkentésére vonatkozó, és a sajtóban Parragh László kamarai elnök által napok óta hangoztatott javaslatai hibásak, az érintett településeknek és térségüknek egyaránt károsak. Cser-Palkovics szerint a tanács tagjai bizonyára értenek a gazdasághoz, de biztosan nem értenek az önkormányzatok finanszírozásához, és az a gyanúja, hogy nem ismerik az emberek mindennapi igényeit sem.
A polgármester szerint tévedés azt hinni, hogy az iparűzési adó esetleges jelentős csökkentése az önkormányzatoknak rossz.
Valójában az embereknek rossz... a városok polgárainak káros, a gazdaságnak pedig zsákutca, hiszen nem vezethet tartós növekedéshez, ami rossz az embereknek.
Cser-Palkovics azt írta, hogy iparűzési adó (ami Székesfehérváon 2019-ben 20,1 milliárd forint volt) az élet minden területére hat. Ez a bevétel biztosítja a szabad mozgásterét a városnak, az állami normatívák mellett garantálja annak működését. Ebből valósulnak meg a fejlesztések is: adott esetben 020-ban 6,8 milliárd forint értékben.
A polgármester szerint a javasolt intézkedések hatására évi 2-3 milliárd forintot vonhatnak ki Székesfehérvárról, és vitatja, hogy gazdaságélénkítő hatása lenne, viszont jelentős állami kompenzáció nélkül a bevételkiesés azonnal meglátszódna a városon.
A bejegyzés szerint a Versenyképességi Tanács nem volt kíváncsi Cser-Palkovics álláspontjára, viszont a Pénzügyminisztérium igen, és elindultak az egyeztetések.
Varga Mihály két hete jelentette be a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után, hogy hozzányúlnának a helyi iparűzési adóhoz. A pénzügyminiszter szerint az egyik változás a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlése lehet. A tanács javaslata szerint 2021-től megszűnhet az adóév utolsó hónapjában fizetendő kötelezettség, ami többek között elősegítheti a rendelkezésükre álló források felhasználását beruházásokra vagy bérfejlesztésre. A javaslatok között szerepel az is, hogy az értékcsökkenési leírás levonható legyen az adóalapból.
Varga Mihály 850 ezer vállalkozást érintő változást lengetett be
Hozzányúlnának a helyi iparűzési adóhoz, a cél, hogy az átalakítással jobban ösztönözzék a helyi gazdaságok növekedését - közölte a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.
A tanács tárgyalt arról is, hogy a vállalkozások a kutatásfejlesztésre fordított költségeik ötszörösét vonhatnák le az adóalapból.
Nemcsak Cser-Palkovicsnak nem tetszik a kormány terve, hanem az ellenzéki irányítású megyei jogú városok vezetői is kifejezték a nemtetszésüket. Másfél hete Dunaújvárosból kérte a kormánytól 10 ellenzéki polgármester, hogy a tervezett iparűzési adó változtatásával ne lehetetlenítsék el az önkormányzatok működését, valamint olyan a lakosság számára létfontosságú feladatokat, mint a tömegközlekedés, az úthálózat fejlesztése, vagy a szociális ellátórendszer működtetése.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.