Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miközben az IMF az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.
Az új koronavírus várható hatásai miatt az IMF 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra fogta vissza Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését - írja a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek rijádi megbeszélésén ismertett közleményében Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
Az IMF az év elején még azzal számolt, hogy a globális GDP növekedése az idén 3,3 százalékra gyorsul a tavalyi 2,9 százalékról. Az új koronavírus megjelenése azonban visszavetette a gazdasági aktivitást Kínában, ezért az IMF most azt várja, hogy a globális gazdaság idei növekedése az eddig várt 3,3 százaléknál 0,1 százalékponttal kisebb, 3,2 százalék lesz.
A közlemény szerint az IMF borúlátóbb forgatókönyvvel is rendelkezik, amely szerint a koronavírus a jelenleginél szélesebb körben terjed el, és ennek a globális GDP-növekedésre gyakorolt kedvezőtlen hatásai elnyúlhatnak.
Mindent megpróbálnak
A koronavírus által legsúlyosabban érintett Kínában a jegybank arra készül, hogy további pénzügyi lépésekkel növelje a likviditást. A kínai központi bank egyik alelnöke a Financial News című üzleti lapnak azt nyilatkozta, hogy a jegybank tovább csökkenti a referencia kamatlábakat, hogy a vállalati költségek olcsóbb finanszírozásával támogassa a gazdaságot.
A jegybank utoljára csütörtökön csökkentette a kamatszintet, az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) 10 bázisponttal 4,05 százalékra, az ötévesekét pedig 5 bázisponttal 4,80 százalékra vitte le a jegybank. A kínai jegybank alelnöke arról is beszélt, hogy csökkenteni tervezik a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) is.
A jegybanki illetékes úgy vélte, hogy amint levonul a járvány, a kínai gazdaság gyorsan talpra áll, megugrik a fogyasztás és emelkednek a beruházások.
Egyes elemzők szerint Kína gazdasági növekedése 3 százalékra vagy még ennél is alacsonyabb szintre lassul a folyó első negyedévben éves összevetésben a tavalyi utolsó negyedévi 6 százalékról, ami közel 30 éve a legkisebb bővülés volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.