Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egyelőre beláthatatlan a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kínai kereskedelem és luxusszegmens azonban már éledezik, amit elsősorban a helyiek „bosszúköltése” mozgat.
Egyre inkább kimerészkednek a kínaiak és oldják fel a hatóságok az elrendelt karantént, aminek következtében Kínában sorra nyitnak a luxusüzletek is. A járvány téli kitörése után az ázsiai országban a luxusmárkák eladásai katasztrofálissá váltak és 80 százalékkal zuhantak, az európai márkák ugyanis nagyban alapoznak a kínai piacra – és a külföldön költő kínai turistákra.
Bár a járvány Európában még közel sem tetőzött, Kínában már kezd visszaállni és éledezik a luxusszektor, amit főként a „bosszúköltés” határoz meg – adta hírül a Fortune. A kifejezést először azokra a kínai fogyasztókra használták, akik az 1980-as években a kulturális forradalom alatt nem tudtak vásárolni, és a helyzet megszűnésével az addig felgyülemlett pénzüket egyből költeni kezdték.
A szakértők a katasztrofális első üzleti negyedévet követően egy már csak „szegényes” első félévet jósolnak a luxusszegmensnek. A „bosszúköltés” azonban nem valószínű, hogy visszahozza a teljes kiesést, amit 40 milliárd euróra tesznek. A törölt járatoknak és az utazási korlátozásoknak köszönhetően a kínai luxusvásárlók így elsősorban a belföldi forgalmat fogják erősíteni, amit tovább erősítenek az idén csökkentett vámok is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.