Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar származású milliárdos a koronavírus elleni küzdelemre adományozta a pénzt a fővárosnak.
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok egymillió eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre – írta közleményében a magyar származású milliárdos hétfőn.
Karácsony Gergely főpolgármester minderre úgy reagált, hogy az adomány nagy könnyebbséget jelent, “mert a fővárosnak és a kerületeknek is jelentősen csökkennek a bevételei, miközben nyilvánvalóan többet költünk, van olyan kerület, ahol megsokszorozta a polgármester a szociális juttatásokat – helyesen és felelősen”.
A főpolgármester, aki posztjában meg is köszönte Soros támogatását, arról is beszámolt, mire tervezik azt elkölteni. Mint írta, “a pénzt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre, továbbá a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, valamint a szociális intézményeink munkatársainak vírustesztelésére szeretnénk fordítani”.
Karácsony megjegyezte, hogy
jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek. Pont úgy, ahogyan a városhoz érkező más felajánlásokat kezeljük, vagy ahogyan fogadtuk, amikor a miniszterelnök segélyfelhívására szintén Soros György szintén egymillió euróval segített a vörösiszap-katasztrófa idején.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.