Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az Európai Bizottság nagyobb recessziót, magasabb államháztartási hiányt és munkanélküliséget vár, mint a magyar kormány. A Bizottság szerint a kormány intézkedései visszafogottak, a munkahelyvédelmi intézkedések csak korlátozottan képesek enyhíteni a károkat.
Az Európai Bizottság közzé tette tavaszi gazdasági előrejelzését. Ebben 2020-ra sokkal rosszabb helyzetet látnak, mint a magyar kormány egy nappal korábban megjelentetett konvergenciaprogramja.
A Bizottság szerint a magyar gazdaság 7 százalékkal fog zsugorodni 2020-ban (konvergenciaprogram: 3 százalékos recesszió). A munkanélküliségi ráta eléri a 7 százalékot (konvergenciaprogram: 5,6 százalék). Az államháztartás hiánya a GDP 5,2 százaléka lesz – a konvergenciaprogramban 3,8 százalékos hiány szerepel. Persze a különbséget magyarázza, hogy a Bizottság nagyobb recessziót vár a kormánynál. És ha kisebb a GDP, akkor értelemszerűen nagyobbnak adódik a GDP-arányos hiány, még ha számszerűen ugyanannyi is.
Egyébként már a 3,8 százalékos hiánycél is meglepő volt, Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, a hiányt nem engedik 3 százalék fölé. Igaz, a konvergenciaprogramba beírt egyéb költségvetési előrejelzések mellett komoly megszorítás kellene a hiány 3 százalék alatt tartásához.
A Bizottság országelemzése szerint a járvány a gazdasági ciklus tetőpontján, vagyis egy erőteljes növekedési fázis csúcsán érte a magyar gazdaságot. „Figyelembe véve, hogy egyes szektorok erősen specializáltak, a globális kereslet visszaesését [példaként az előrejelzés az autóipart említi] és a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, továbbá a járványra adott visszafogott fiskális választ, Magyarország éles recesszióra számíthat 2020-ban, amelyet fokozatos kilábalás követ majd” – írják.
A „visszafogott fiskális válasz” arra vonatkozik, hogy
a magyar kormány (ellentétben más országok kormányaival) nem kezdett pénzt pumpálni a gazdaságba, és nem is tervez ilyesmit.
Ahogy a konvergenciaprogramból is kiderül, a gazdaságvédelmi intézkedések fedezetét szinte teljes egészében átcsoportosítások jelentik, csak a kiskereskedelmi vállalkozásokra és a bankokra kivetett különadó hoz új pénzt. Az előrejelzés szerint a kormányzati lépések egyelőre főként a likviditás fenntartására irányultak, ilyen lépés például a hiteltörlesztési moratórium.
Jön a 2021-es költségvetés, pedig a mostaninak sincs köze már a valósághoz
A 2021-es büdzsé a 2020-as áttervezett, nem nyilvános változatán fog alapulni, és ugyan szinte lehetetlen előre látni, a kormány szokás szerint jó korán átviszi az országgyűlésen. Érdekes módon a kormány a GDP-csökkenés mértékénél nagyobb adóbevétel-kiesésre nem számít, a kiadásokat számszerűen mindkét évben csak szinten tartják, vagyis alig pumpálnak új pénzt a gazdaságba.
A Bizottság előrejelzése kiemeli, hogy a magyar szolgáltatásexport felét a turizmus és a szállítmányozás adja, amelyek a válság által leginkább érintett szektorok.
A vállalkozásoknak kínált likviditási támogatások és
az ideiglenes munkahelyvédelmi intézkedések csak korlátozottan lesznek képesek enyhíteni a károkat,
ezért a Bizottság a munkanélküliség meredek emelkedésére számít. Következésképpen a háztartások fogyasztása meredeken esni fog.
2021-ben a magyar GDP 6 százalékkal nőhet, a munkanélküliségi ráta pedig 6 százalékra csökkenhet.
A Bizottság szerint az előrejelzésben mind lefelé, mind felfelé ható bizonytalanságok vannak. Erőteljesebb fiskális válasz (vagyis ha a kormány elkezdene több pénzt pumpálni a gazdaságba és komolyabban védeni a munkahelyeket) alkalmas lenne a gazdasági károk enyhítésére 2020-ban, és a kilábalás gyorsítására 2021-ben. Másfelől ha a vállalkozások közt csődhullám indul, az visszafoghatja a kilábalást.
A magyar gazdaságra előrejelzett 7 százalékos recesszió egyébként a harmadik legmagasabb a tágan értelmezett régiós országok körében, csak Horvátországtól (9,1 százalék) és Bulgáriától (7,2 százalék) vár nagyobb visszaesést a Bizottság. A többi országra vonatkozó előrejelzés:
Az Európai Unió átlagában 7,4 százalékos recesszió várható 2020-ban, majd 6,1 százalékos növekedés 2021-ben. A munkanélküliség átlagosan 9 százalék lehet. Az uniós országok államháztartási hiánya 2020-ban átlagosan 8,3 százalék lesz – ebben a versenyben Magyarország ezüstérmes lenne,
a Bizottság csak Bulgáriának jelez előre alacsonyabb hiányt.
Kérdés persze, most van-e itt az ideje a költségvetési fegyelemnek. A tagállamok legtöbbje költekezik a válság okozta károk minimalizálása érdekében, és a Bizottság éppen ezt hiányolja a magyar kormány részéről.
Az előrejelzés szerint a tagállamok legnagyobb része március közepén vezetett be korlátozó intézkedéseket, amelyek hibernálták a gazdaságot. Az európai gazdaság kibocsátása 2020 első felében összeomlik, a GDP-zsugorodás legnagyobb része a második negyedévben, vagyis április, május, júliusban fog bekövetkezni. Az európai gazdaság ezek után elkezd feltámadni, feltételezve, hogy:
A 7,5 százalékos 2020-as recesszió azt jelenti, hogy ez a válság sokkal súlyosabb a 2009-esnél, a 2021-es 6 százalékos növekedés után pedig az európai gazdaság még mindig 3 százalékkal kisebb lesz a 2019-esnél. A Bizottság jelen állás szerint U alakú kilábalást vár – ellentétben a V alakú gyors visszapattanással, amelyben korábban sok, most már csak kevés elemző (és politikus) bizakodik.
A járvány okozta válság szimmetrikus sokként érte az összes uniós tagállamot – írja az előrejelzés. Az azonban már nem lesz szimmetrikus, hogy az egyes tagállamok hogyan lábalnak ki a válságból. Nem csak a járvány és a korlátozó intézkedések súlyosságától függ, egy ország milyen állapotban kerül ki a válságból, hanem a gazdaságaik és a válságkezelési intézkedéseik eltérő sajátosságaitól is. „A tagállamok erős egymástól való függése miatt egyetlen ország nem teljes értékű kilábalása átgyűrűzne az összes többi országba, és mindenhol visszafogná a gazdasági növekedést” – figyelmeztet a jelentés.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.