Újra nekiveselkedik négy magyar focicsapat, hogy bejusson valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, vagy legalább túlélje az első selejtezőfordulót. A BL-selejtezőben szerdán kezdő Ferencváros, valamint a jövő héten az Európa Ligáért indulók közül a Mol Fehérvár az elmúlt években helyet kapott már az EL-főtáblán. A Kispestnek már a távolabbi múltra kell ehhez visszatekintenie (egész pontosan 1994-ig), a Felcsút pedig újonc a nemzetközi porondon.

Tokmac Chol Nguen, a Ferencváros labdarúgócsapatának támadója (k) a svéd Djurgarden elleni másnapi labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzés előtti edzésen az FTC népligeti edzőközpontjában 2020. augusztus 18-án

MTI / Mónus Márton

Az nem kérdés, hogy ha csak a pénz döntene, a magyaroknak komolyan vehető esélyük volna a csoportkörre. Az éves beszámolók szerint 2019-ben az FTC-nek 9,1 milliárd forint bevétele volt – ennek nagyjából harmada UEFA-pénzdíj. A Fehérvár FC Kft. még nem adta le a 2019-es beszámolóját, 2018-ban 11 milliárd forint volt a bevétel, ebből 3,3 milliárdot tett ki a pénzdíj. A Honvéd FC Kft.-nek kétmilliárd forint volt a 2019-es bevétele, a Felcsút pedig Mészáros Lőrinc saját bevallása szerint évente nagyjából 10 millió euróból, vagyis 3,5 milliárd forintból gazdálkodik.

Túry Gergely

Amikor Csányi Sándort 2010-ben az MLSZ elnökévé választották, az új elnökség pedig elkészítette a 2020-ig szóló stratégiát, ígéretet tettek arra, hogy 2015-től minden évben két magyar csapat bejut a BL- vagy EL-csoportkörbe, egy pedig a tavaszt is megéli, valamikor 2018 és 2020 között pedig gazdaságilag önellátóvá válik a magyar klubfutball. Hogy ebből mi valósult meg, azt sokszor elemeztük már – de ha annyi pénz ömlik a magyar fociba, és mégsem elég, mit kellene másképp csinálni?

2015 óta horvát, szerb, cseh, lengyel, bolgár és ukrán csapat is eljutott a BL-be, az EL-ben pedig rendszeres szereplőként vannak jelen. Az ő példáikat néztük meg, mit csinálnak másképp, mint a magyarok.

Ne legyünk igazságtalanok, az nem az itthoni körülmények miatt irracionális elvárás, hogy legyen egy stabil BL-szereplő magyar csapat. Az UEFA a pénzdíjaival és a selejtezőrendszerével is kijelölte az utat: Európa élbajnokságainak csapataival töltik meg a nemzetközi kupákat, a kontinens keleti fele számára a reálisan elvárható maximum az, hogy a rendszeres EL-szereplés mellett egy-két évben a BL-be eljussanak. Ez azonban nem megugorhatatlan szint.

A volt Jugoszláviában az a modell jött be, hogy a klubok alapítványként működnek, valójában pedig csak tippelgetni lehet, ki áll mögöttük. Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy a nonprofit alapítvány adómentes – ilyen például a Dinamo Zagrebé.

Lovrencsics Gergő, a Ferencváros (b) és Mislav Orsic, a horvát csapat játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros - Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án

MTI / Illyés Tibor

A horvát sikercsapat 2018-ban olyan helyzetbe került, amin bármelyik magyar klubnál nagyon meglepődnénk: a klub volt vezetőjét, Zdravko Mamicot korrupció miatt hat és fél évre börtönbe küldték. Az egyesületbe hivatalosan bárki bevásárolhatja magát, de a szurkolók már Mamic elítélése előtt is arra panaszkodtak, hogy valójában az ő körének adóelkerülését szolgálta a rendszer. Hasonló egyesületi rendszerben működik a szerb Crvena Zvezda is. A helyi oknyomozó újságírók szerint Alekszandar Vucsics elnök állhat a klub mögött, de ezt még nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. Akárhogy is, a Zvezda költségvetése nagyjából a tízszerese a Ferencváros–Fehérvár párosénak, a Dinamóé pedig kicsivel még ennél is több.

De ezek történelmi csapatok, ellenben a Balkán legújabb sikerklubjával, a bolgár Ludogoreccel. A razgradi klub évtizedekig a másod- és harmadosztály között ingázó kiscsapat volt, mígnem 2010-ben Kiril Domuszcsiev, egy gyógyszeripari befektető meg nem vette, és nem kezdte el a pénzt pumpálni bele – jelenleg évi 9,5 milliárd forint körüli összegből gazdálkodik a klub.

A bolgár Ludogorec játékosai ünnepelnek a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásáért játszott Lazio - Ludogorec mérkőzés végén Rómában 2014. február 20-án. A Ludogorec 1-0-ra győzött

MTI / EPA / Maurizio Brambatti

Jöttek is a sportsikerek: 2012 óta zsinórban kilencszer lettek bajnokok, kétszer BL-be, négyszer az EL-be jutottak.

Bármilyen furcsán hangzik azonban, a Ludogorecet nem lehet a szervezett bűnözés vagy a politikai elit csapatának tekinteni: egyelőre úgy néz ki, hogy a razgradi történet tényleg arról szól, hogy ha egy gazdag üzletember elég pénzt beletesz a fociba, jöhetnek az eredmények.

Pedig ha egy mondaton belül elhangzik az a két szó, hogy balkáni és üzletember, arról sokaknak valami látványos korrupció jut eszébe, de minimum a gyanúja. Bulgáriában is van ilyen, ugyanaz a – furán meggazdagodott – ember vitte például csődközelbe pár év eltéréssel az ország két legnépszerűbb klubját, a Levszkit és a CSZKA-t, arról pedig külön gyűjtés készült, melyik kluboknak gyilkolták meg a legtöbb vezetőjét (a Lokomotiv Plovdiv vezet, 1995 óta öt lelőtt elnökkel). A Ludogorec tulajdonosa azonban kivételt jelent, eddig nem bukott meg semmivel. Hogy ez azt jelenti-e, hogy tiszta, vagy azt, hogy nagyon jól bástyázta körül magát, az talán néhány évtized múlva kiderül majd.

Elég egyértelmű viszont a helyzet Ukrajnában, a Dinamo Kijevnél. Ott 2002-ben lett a tulajdonos Ihor Szurkisz, aki a bátyjától, Hrihorijtól vette át a klubot. Mindketten a rendszerváltás utáni piramisjátékokban gazdagodtak meg és lettek sikeres üzletemberek, Hrihorij pedig tizenkét éven át az ország futballszövetségének elnöke is volt.

Valerij Gazajev, a Dinamo Kijev vezetőedzője (b) és Igor Szurkisz, a klub elnöke (j) tartja Andrej Sevcsenko (k) mezét a kijevi Lobanovszkij stadionban 2009. augusztus 30-án

AFP / Genya Savilov

A Dinamót már 1995-ben kizárták egy évre a BL-ből, mert a két testvér egy meccs előtt 30 ezer dollárral és szőrmebundákkal próbálta megvenni a bírót. Később Hrihorij játszott nagyobb tételben: a most is folyó nyomozásban a stadionépítések körüli kenőpénzek elfogadásával, valamint az ukrán szövetségnek járó UEFA-pénzek elsikkasztásával gyanúsítják. A másik ukrán sikerklub, a Sahtar Donyeck elnök-tulajdonosa, Rinat Ahmetov a világ 300 leggazdagabb embere között van, a vagyonának egy részét pedig a jogászaira költi, akik eddig sikeresen intézték el, hogy egyetlen ellene folytatott vizsgálat se jusson el a vádemelésig, és a korrupciógyanúról író újságok visszavonják az állításaikat. Annyit lehet biztosan tudni, hogy ingatlan- és energiaipari befektetésekkel kezdte a rendszerváltás környékén, majd képviselő lett, a klub vezetését pedig az után vette át, hogy az elődjét egy meccs alatt felrobbantották a stadionban.

Csehországban a Slavia Prahát tulajdonló cégben szintén ott van a közpénz, csakhogy nem cseh: 2015 óta némi átrendezéssel Kínáé a klub. 2018 óta az ázsiai ország legnagyobb állami vállalatcsoportja, a CITIC és a Sinobo ingatlanbefektető a tulajdonos. Hogy miért jó a kínai államnak bevásárolni magát a cseh fociba, az még a szakértők számára sem teljesen világos, annyi biztos, hogy a klubot a csődközelből rántották vissza, pénzügyi zavarok pedig nincsenek. A Sparta Praha tulajdonosa Daniel Kretinsky, Közép-Európa legnagyobb energetikai cégének vezérigazgatója. A két prágai klub keretének értékét 37-40 millió euróra becslik, az éves költségvetésük 8-10 milliárd forintnak megfelelő korona, vagyis még így is több, mint a magyar elité. Ehhez képest már-már unalmas, hogy a cseh foci harmadik sikeres csapatának, a Viktoria Plzennek a tulajdonosi körében nem találni sem szupergazdag embereket, sem korrupciógyanút, csupán egy piaci alapon jól gazdálkodó klubot látni.

A lengyel Legia Warszawa a példája annak, hogy egy politológus is sokra viheti – persze a tulajdonosnak, Dariusz Mioduskinak ez csak az első diplomája volt, később a Harvardon jogot végzett, majd energetikai befektetésekből gazdagodott meg.

Ricardo Sá Pinto, a 2018-as lengyel bajnok Legia Warszawa klub új vezetőedzője (b) és Dariusz Mioduski klubelnök a portugál szakember kinevezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Varsóban 2018. augusztus 13-án

MTI / EPA / Leszek Szymanski

Nem is kevés pénzt tesz bele a fociba: a válság előtt évi 25 milliárd forintnak feleltek meg a klub bevételei – igaz, ebben nincs közpénz, és még a szurkolóktól érkező bevételek is segítenek.

Ennyi jellegzetesen kelet-európai történet után már-már megfeledkezhetünk a környékünk egyik legnagyobb sikercsapatáról, a Red Bull Salzburgról. Pedig az ő példájuk mutatja, hogy a gyanúsan meggazdagodott emberek és a politika túlzott közelsége nélkül is lehet üzletileg sikeres klubot építeni. Igaz, Ausztria azért nem a Balkán – és természetesen azt is hozzá kell itt tenni, hogy amikor a Red Bull 2005-ben megvásárolta a klubot, páros lábbal taposott bele a hagyományaiba. Sok szurkoló nem tudta elfogadni, hogy a címer és a színek megváltoztatása mellett mintha megpróbálták volna kitörölni a történelemből az azelőtti nyolcvan évet, másokat meggyőzött a sikersorozat. De a sportsikerek inkább csak az országon belül jöttek, a BL-be csak 2019-ben, tizenkettedik próbálkozásra jutottak be.

Vagyis akárhova nézünk, azt látjuk, hogy a régiónk igazán sikeres csapatainál

• vagy olyan támogatók állnak a klub mögött, akikhez képest Magyarország szupergazdag emberei csak kispályások,
• vagy pedig kénytelenek piaci alapon megélni és felvenni a versenyt,
• vagy mindkét fenti állítás igaz egyszerre.

És még ez sem jelent automatikusan sikert: Romániában is vannak furcsa, gazdag befektetők, Szlovákiában pedig próbálják üzleti alapon felépíteni a focit, mégis, az igazán nagy sikerek elmaradtak.

Szóval annyi lenne a megoldás, hogy még több pénzt kell belepumpálni a magyar fociba, és majd kétszer ekkora költségvetések mellett jöhetnek a sikerek? Egyáltalán nem biztos. Azerbajdzsánban, Kazahsztánban vagy éppen Fehéroroszországban megpróbálkoztak ezzel: állami hátszéllel helyi szponzorok felkaroltak egy-egy kiemelt csapatot, és közpénz jellegét elveszítő pénzből sem volt hiány. Csakhogy ezek a csapatok nem túl sikeresek, néha eljutnak az EL-be, egy-egy kiemelkedően szerencsés évben a BL-be, de hosszú távú sportsikerekről nincs szó.