szerző:
Sztojcsev Iván
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Évtizedes álma a magyar foci vezetőinek, hogy az ország csapatai minden évben ott legyenek legalább az Európa Ligában, és néha egy-egy BL-csoportkör is becsússzon. (Köz)pénz bőven van erre, a sikerek viszont csak néha-néha jönnek. Megnéztük, mit csinálnak máshogy a régiónk olyan országaiban, ahol nemzetközi szinten is sikeres focit építettek fel.

Újra nekiveselkedik négy magyar focicsapat, hogy bejusson valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, vagy legalább túlélje az első selejtezőfordulót. A BL-selejtezőben szerdán kezdő Ferencváros, valamint a jövő héten az Európa Ligáért indulók közül a Mol Fehérvár az elmúlt években helyet kapott már az EL-főtáblán. A Kispestnek már a távolabbi múltra kell ehhez visszatekintenie (egész pontosan 1994-ig), a Felcsút pedig újonc a nemzetközi porondon.

Tokmac Chol Nguen, a Ferencváros labdarúgócsapatának támadója (k) a svéd Djurgarden elleni másnapi labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzés előtti edzésen az FTC népligeti edzőközpontjában 2020. augusztus 18-án
©

Az nem kérdés, hogy ha csak a pénz döntene, a magyaroknak komolyan vehető esélyük volna a csoportkörre. Az éves beszámolók szerint 2019-ben az FTC-nek 9,1 milliárd forint bevétele volt – ennek nagyjából harmada UEFA-pénzdíj. A Fehérvár FC Kft. még nem adta le a 2019-es beszámolóját, 2018-ban 11 milliárd forint volt a bevétel, ebből 3,3 milliárdot tett ki a pénzdíj. A Honvéd FC Kft.-nek kétmilliárd forint volt a 2019-es bevétele, a Felcsút pedig Mészáros Lőrinc saját bevallása szerint évente nagyjából 10 millió euróból, vagyis 3,5 milliárd forintból gazdálkodik.

©

Amikor Csányi Sándort 2010-ben az MLSZ elnökévé választották, az új elnökség pedig elkészítette a 2020-ig szóló stratégiát, ígéretet tettek arra, hogy 2015-től minden évben két magyar csapat bejut a BL- vagy EL-csoportkörbe, egy pedig a tavaszt is megéli, valamikor 2018 és 2020 között pedig gazdaságilag önellátóvá válik a magyar klubfutball. Hogy ebből mi valósult meg, azt sokszor elemeztük már – de ha annyi pénz ömlik a magyar fociba, és mégsem elég, mit kellene másképp csinálni?

2015 óta horvát, szerb, cseh, lengyel, bolgár és ukrán csapat is eljutott a BL-be, az EL-ben pedig rendszeres szereplőként vannak jelen. Az ő példáikat néztük meg, mit csinálnak másképp, mint a magyarok.

Pénz van, foci nincs

Ha a négy magyar klub közül, amely idén elindul a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga selejtezőiben, egy sikerrel járna, most lenne 2004 óta az első alkalom, amikor zsinórban három évben is ott van az országunk egy csapata a főtáblán. Ennél csak az a ritkább, hogy ugyanaz a csapat jusson el a csoportkörig egyáltalán kétszer egymás után: az elmúlt 16 évben ez egyedül 2009-ben és 2010-ben sikerült a Debrecennek, most a Ferencváros pályázik erre.

A futball számadatainak egyik legmegbízhatóbb forrása, a Transfermarkt szerint a Ferencváros keretének értéke 24,1 millió euró, míg első ellenfeléé, a svéd Djurgardensé 12,1 millió. Utána már a Celtic Glasgow (91 millió) következne, de ha ki is esnek, mennek át az EL-selejtező következő fordulójába. A Fehérvár kerete 17,7 millió eurót ér, ellenfeléé, a Bohemiansé csupán 125 ezret. A Kispest 8,7 millió eurója az Inter Turku 2,8 milliójával csap össze, a Felcsút 10,6 milliója pedig kevéssel marad csak el a Hammarby 12,2 milliójától.

Ne legyünk igazságtalanok, az nem az itthoni körülmények miatt irracionális elvárás, hogy legyen egy stabil BL-szereplő magyar csapat. Az UEFA a pénzdíjaival és a selejtezőrendszerével is kijelölte az utat: Európa élbajnokságainak csapataival töltik meg a nemzetközi kupákat, a kontinens keleti fele számára a reálisan elvárható maximum az, hogy a rendszeres EL-szereplés mellett egy-két évben a BL-be eljussanak. Ez azonban nem megugorhatatlan szint.

A volt Jugoszláviában az a modell jött be, hogy a klubok alapítványként működnek, valójában pedig csak tippelgetni lehet, ki áll mögöttük. Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy a nonprofit alapítvány adómentes – ilyen például a Dinamo Zagrebé.

Lovrencsics Gergő, a Ferencváros (b) és Mislav Orsic, a horvát csapat játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros - Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án
©

A horvát sikercsapat 2018-ban olyan helyzetbe került, amin bármelyik magyar klubnál nagyon meglepődnénk: a klub volt vezetőjét, Zdravko Mamicot korrupció miatt hat és fél évre börtönbe küldték. Az egyesületbe hivatalosan bárki bevásárolhatja magát, de a szurkolók már Mamic elítélése előtt is arra panaszkodtak, hogy valójában az ő körének adóelkerülését szolgálta a rendszer. Hasonló egyesületi rendszerben működik a szerb Crvena Zvezda is. A helyi oknyomozó újságírók szerint Alekszandar Vucsics elnök állhat a klub mögött, de ezt még nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. Akárhogy is, a Zvezda költségvetése nagyjából a tízszerese a Ferencváros–Fehérvár párosénak, a Dinamóé pedig kicsivel még ennél is több.

De ezek történelmi csapatok, ellenben a Balkán legújabb sikerklubjával, a bolgár Ludogoreccel. A razgradi klub évtizedekig a másod- és harmadosztály között ingázó kiscsapat volt, mígnem 2010-ben Kiril Domuszcsiev, egy gyógyszeripari befektető meg nem vette, és nem kezdte el a pénzt pumpálni bele – jelenleg évi 9,5 milliárd forint körüli összegből gazdálkodik a klub.

A bolgár Ludogorec játékosai ünnepelnek a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásáért játszott Lazio - Ludogorec mérkőzés végén Rómában 2014. február 20-án. A Ludogorec 1-0-ra győzött
©

Jöttek is a sportsikerek: 2012 óta zsinórban kilencszer lettek bajnokok, kétszer BL-be, négyszer az EL-be jutottak.

Bármilyen furcsán hangzik azonban, a Ludogorecet nem lehet a szervezett bűnözés vagy a politikai elit csapatának tekinteni: egyelőre úgy néz ki, hogy a razgradi történet tényleg arról szól, hogy ha egy gazdag üzletember elég pénzt beletesz a fociba, jöhetnek az eredmények.

Pedig ha egy mondaton belül elhangzik az a két szó, hogy balkáni és üzletember, arról sokaknak valami látványos korrupció jut eszébe, de minimum a gyanúja. Bulgáriában is van ilyen, ugyanaz a – furán meggazdagodott – ember vitte például csődközelbe pár év eltéréssel az ország két legnépszerűbb klubját, a Levszkit és a CSZKA-t, arról pedig külön gyűjtés készült, melyik kluboknak gyilkolták meg a legtöbb vezetőjét (a Lokomotiv Plovdiv vezet, 1995 óta öt lelőtt elnökkel). A Ludogorec tulajdonosa azonban kivételt jelent, eddig nem bukott meg semmivel. Hogy ez azt jelenti-e, hogy tiszta, vagy azt, hogy nagyon jól bástyázta körül magát, az talán néhány évtized múlva kiderül majd.

Elég egyértelmű viszont a helyzet Ukrajnában, a Dinamo Kijevnél. Ott 2002-ben lett a tulajdonos Ihor Szurkisz, aki a bátyjától, Hrihorijtól vette át a klubot. Mindketten a rendszerváltás utáni piramisjátékokban gazdagodtak meg és lettek sikeres üzletemberek, Hrihorij pedig tizenkét éven át az ország futballszövetségének elnöke is volt.

Valerij Gazajev, a Dinamo Kijev vezetőedzője (b) és Igor Szurkisz, a klub elnöke (j) tartja Andrej Sevcsenko (k) mezét a kijevi Lobanovszkij stadionban 2009. augusztus 30-án
©

A Dinamót már 1995-ben kizárták egy évre a BL-ből, mert a két testvér egy meccs előtt 30 ezer dollárral és szőrmebundákkal próbálta megvenni a bírót. Később Hrihorij játszott nagyobb tételben: a most is folyó nyomozásban a stadionépítések körüli kenőpénzek elfogadásával, valamint az ukrán szövetségnek járó UEFA-pénzek elsikkasztásával gyanúsítják. A másik ukrán sikerklub, a Sahtar Donyeck elnök-tulajdonosa, Rinat Ahmetov a világ 300 leggazdagabb embere között van, a vagyonának egy részét pedig a jogászaira költi, akik eddig sikeresen intézték el, hogy egyetlen ellene folytatott vizsgálat se jusson el a vádemelésig, és a korrupciógyanúról író újságok visszavonják az állításaikat. Annyit lehet biztosan tudni, hogy ingatlan- és energiaipari befektetésekkel kezdte a rendszerváltás környékén, majd képviselő lett, a klub vezetését pedig az után vette át, hogy az elődjét egy meccs alatt felrobbantották a stadionban.

Csehországban a Slavia Prahát tulajdonló cégben szintén ott van a közpénz, csakhogy nem cseh: 2015 óta némi átrendezéssel Kínáé a klub. 2018 óta az ázsiai ország legnagyobb állami vállalatcsoportja, a CITIC és a Sinobo ingatlanbefektető a tulajdonos. Hogy miért jó a kínai államnak bevásárolni magát a cseh fociba, az még a szakértők számára sem teljesen világos, annyi biztos, hogy a klubot a csődközelből rántották vissza, pénzügyi zavarok pedig nincsenek. A Sparta Praha tulajdonosa Daniel Kretinsky, Közép-Európa legnagyobb energetikai cégének vezérigazgatója. A két prágai klub keretének értékét 37-40 millió euróra becslik, az éves költségvetésük 8-10 milliárd forintnak megfelelő korona, vagyis még így is több, mint a magyar elité. Ehhez képest már-már unalmas, hogy a cseh foci harmadik sikeres csapatának, a Viktoria Plzennek a tulajdonosi körében nem találni sem szupergazdag embereket, sem korrupciógyanút, csupán egy piaci alapon jól gazdálkodó klubot látni.

A lengyel Legia Warszawa a példája annak, hogy egy politológus is sokra viheti – persze a tulajdonosnak, Dariusz Mioduskinak ez csak az első diplomája volt, később a Harvardon jogot végzett, majd energetikai befektetésekből gazdagodott meg.

Ricardo Sá Pinto, a 2018-as lengyel bajnok Legia Warszawa klub új vezetőedzője (b) és Dariusz Mioduski klubelnök a portugál szakember kinevezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Varsóban 2018. augusztus 13-án
©

Nem is kevés pénzt tesz bele a fociba: a válság előtt évi 25 milliárd forintnak feleltek meg a klub bevételei – igaz, ebben nincs közpénz, és még a szurkolóktól érkező bevételek is segítenek.

Ennyi jellegzetesen kelet-európai történet után már-már megfeledkezhetünk a környékünk egyik legnagyobb sikercsapatáról, a Red Bull Salzburgról. Pedig az ő példájuk mutatja, hogy a gyanúsan meggazdagodott emberek és a politika túlzott közelsége nélkül is lehet üzletileg sikeres klubot építeni. Igaz, Ausztria azért nem a Balkán – és természetesen azt is hozzá kell itt tenni, hogy amikor a Red Bull 2005-ben megvásárolta a klubot, páros lábbal taposott bele a hagyományaiba. Sok szurkoló nem tudta elfogadni, hogy a címer és a színek megváltoztatása mellett mintha megpróbálták volna kitörölni a történelemből az azelőtti nyolcvan évet, másokat meggyőzött a sikersorozat. De a sportsikerek inkább csak az országon belül jöttek, a BL-be csak 2019-ben, tizenkettedik próbálkozásra jutottak be.

Vagyis akárhova nézünk, azt látjuk, hogy a régiónk igazán sikeres csapatainál

  • vagy olyan támogatók állnak a klub mögött, akikhez képest Magyarország szupergazdag emberei csak kispályások,
  • vagy pedig kénytelenek piaci alapon megélni és felvenni a versenyt,
  • vagy mindkét fenti állítás igaz egyszerre.

És még ez sem jelent automatikusan sikert: Romániában is vannak furcsa, gazdag befektetők, Szlovákiában pedig próbálják üzleti alapon felépíteni a focit, mégis, az igazán nagy sikerek elmaradtak.

Szóval annyi lenne a megoldás, hogy még több pénzt kell belepumpálni a magyar fociba, és majd kétszer ekkora költségvetések mellett jöhetnek a sikerek? Egyáltalán nem biztos. Azerbajdzsánban, Kazahsztánban vagy éppen Fehéroroszországban megpróbálkoztak ezzel: állami hátszéllel helyi szponzorok felkaroltak egy-egy kiemelt csapatot, és közpénz jellegét elveszítő pénzből sem volt hiány. Csakhogy ezek a csapatok nem túl sikeresek, néha eljutnak az EL-be, egy-egy kiemelkedően szerencsés évben a BL-be, de hosszú távú sportsikerekről nincs szó.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!