Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A párt elismerte a hibákat, s ígérte, javítják őket.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki gazdálkodásának szabályozási környezetét a Párbeszéd Magyarországért Párt 2017–2018-ban, gazdálkodása során azonban nem tartotta be a jogszabályokat – állapította meg a kedden publikált jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Az ÁSZ szerint a párt a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el; a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
A számvevőszék megállapítása szerint a párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak.
A közlemény szerint 2017–2018-ban a teljesítések igazolása nélkül történt kifizetések miatt nem igazolt továbbá, hogy a párt a rendelkezésére álló forrásokat a feladatellátásaira fordította.
A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ négy javaslatot tett. A párt társelnöke a jelentéstervezetre adott észrevételében – elismerve az ÁSZ által megállapított, feltárt hibákat – közölte, intézkedik a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása, illetve jövőbeli elkerülése érdekében.
A Párbeszéd 2017-ben 106,7 millió, 2018-ban pedig 90 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.
Az ÁSZ legutóbb az LMP és a Párbeszéd pártalapítványainál talált szabálytalanságokat, illetve az LMP 2017-es és 2018-as gazdálkodásával sem volt elégedett a számvevőszék.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.