szerző:
Serdült Viktória
Tetszett a cikk?

Antigénalapú tesztekkel akarja leszűrni az 5,4 milliós ország teljes lakosságát a szlovák kormány, a terv azonban nem mindenkinél aratott osztatlan sikert. Szakértők attól tartanak, hogy a teszt nem eléggé megbízható, ezért akár több tízezer fertőzött járkál majd azzal a tudattal, hogy semmi baja. A lakosság eközben a szervezetlenségre és a folyamatosan változó kommunikációra panaszkodik. Igor Matovic kormányfő szerint azonban vagy lezárják az országot, vagy tesznek valamit, hogy ezt elkerüljék. Szlovákiában több mint 33 ezer igazolt koronavírusos emberről tudnak, a szám múlt héten ugrott meg meredeken. Csak tegnap 2 ezer új fertőzettet azonosítottak.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Több mint 50 millió euróba kerülő emberkísérlet – röviden így lehetne jellemezni a szlovák kormány döntését, mely szerint a 10 éven aluli gyerekek kivételével néhány héten belül az ország teljes lakosságát tesztelik koronavírusra.

A bejelentés nemcsak Szlovákiában, hanem a világban is azonnal a figyelem középpontjába került, hiszen Kína kivételével eddig ekkora tömeges tesztelést soha sehol nem végeztek. A reakciók azonban nem csak pozitívak: néhányan a szervezés körüli káoszt, mások a kormány folyamatosan változó kommunikációját bírálják, és az sem okozott osztatlan sikert, hogy a hatóságok nem a szakértők által legmegbízhatóbb PCR-teszteket, hanem antigénalapú gyorsteszteket fogják használni.

Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök személyesen ellenőrzi a rakományt miután megérkezett Kínából az egymillió arcmaszkot és százezer tesztet tartalmazó szállítmány március 19-én
©

Az utóbbiak mindenesetre már úton vannak az országba, Igor Matovic miniszterelnök kedden a Facebookon is posztolta a szállítmányt, melyet Dél-Koreából rendeltek, és An–124-es gépekkel viszik Európába. A pozsonyi kormány összesen 14 milliót rendelt belőlük, a piaci árnál lényegesen olcsóbban, a tesztek darabja 4 euróba, azaz körülbelül 1500 forintba került.

Testy pre Slovensko sa práve nakladajú v Soule v Južnej Kórei do Antonov An-124 Ruslan ... zajtra u nás a k dispozícii pre operáciu #SpoločnáZodpovednosť ❤️��������

Posted by Igor Matovic on Monday, 19 October 2020

„Két lehetősége van Szlovákiának a jelenlegi járványügyi helyzetben: vagy az egész országra kiterjedő teljes lezárás, vagy teszünk valamit, amivel ezt elkerülhetjük” – érvelt Matovic a tesztelés mellett szerdai kormányülés után.

Ami a rendelkezéssel kapcsolatban mindenképpen szembetűnő, az a gyorsaság: a háttérben 3 hete folynak az előkészületek, a tesztelést a múlt héten jelentették be, és a próbaüzem már a hétvégén el is kezdődik, a koronavírus-járvány által leginkább veszélyeztetett járásban. A tesztelés nagyját az Új Szó című napilap szerint két hétvégén – október 30-a és november 1-je, valamint november 6-a és 8-a között – fogják lebonyolítani.

A részvétel az első hírekkel szemben önkéntes lesz, már amennyire annak lehet hívni, hiszen aki nem megy el, arra 10 nap kötelező otthoni karantén vár, ráadásul betegszabadság és táppénz sem jár erre az időre. És aki megsérti az előírt karantént, azt 1650 euróra (600 ezer forintra) is büntethetik.

©

A kivételt csak a 10 éven aluli gyermekek, valamint a 65 év feletti, magukat otthon izolálók jelentik majd, utóbbiaknak a kormány is inkább azt javasolja, hogy maradjanak otthon. Emiatt viszont jelenleg nem lehet megbecsülni, pontosan hányan vesznek majd részt az akcióban.

Katonákat is bevetnek

A Hospodářské Noviny című szlovák napilap keddi közvélemény-kutatása alapján a válaszadók mindössze 44 százaléka mondta azt, hogy biztosan tesztelteti magát, 28,3 százalékuk pedig valószínűleg elmegy majd. A megkérdezettek tíz százaléka határozottan nemet mondott, ők főleg amiatt aggódnak, hogy megfertőződnek a tesztelési pontokon.

©

A kormány ezt az aggodalmat igyekszik eloszlatni, de ez nem lesz könnyű feladat, hiszen óriási vállalkozásról van szó, ami leginkább egy országgyűlési választás megszervezésére hasonlít. Az országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyen átlagban hét-nyolc emberre lesz szükség, akikhez még önkéntesek is társulnak. Az akció lebonyolításában a hadsereg is segít. Jaroslav Nad védelmi miniszter azt mondta, hogy 8000 katonát mozgósítottak a tesztelés lebonyolítására. A szükséges fertőtlenítéseket szintén ők fogják biztosítani.

A tesztelést végzők óránként hét eurót (2500 forint) kapnak alapként, ehhez a mintavételezőknek még 20 eurós (7300 forintos) „kockázati pótdíj” jár minden egyes pozitív teszteredmény után.

Aki nem akar állami tesztre menni, az magánlaboratóriumban is elvégeztetheti, ez esetben azonban ki kell fizetnie a teljes árat, ami Szlovákiában 60 és 80 euró (22-28 ezer forint) között mozog.

A kormány országos koronavírus-tesztelési terve egyébként nem talált egységes fogadtatásra Szlovákiában. Sokan, köztük például a magánorvosok szövetsége, vitatják ezt a döntést, a települések polgármesterei pedig a hatékony és praktikus kommunikációt hiányolják az állam részéről.

„Nem készítették elő megfelelően, helytelen és veszélyes az átfogó országos tesztelés” – mondták a TASR hírügynökségnek. A szövetség szerint a terv számos kérdést vet fel, ezért javasolják a leállítását és azt, hogy tárgyaljanak róla.

Nem maradéktalanul elégedett a lakosság sem. Pavel Novotny, a Hospodářské Noviny munkatársa a hvg.hu-nak elmondta: egyre több kritikus hangot hallani, főleg a közösségi oldalakon. Az újságíró szerint sokan elégedetlenek a káosz és a szervezetlenség miatt is, az utóbbit jól mutatja, hogy Zuzana Caputová államfő is csak a sajtóból értesült a tervekről. Matovic ugyanis az európai uniós vezetők múlt heti csúcstalálkozóján elképzeléseit megosztotta néhány kollégájával anélkül, hogy előzőleg tájékoztatta volna országa elnökét.

Novotny szerint sokan azért is panaszkodnak, mert nem világos a kommunikáció, a miniszterelnök pedig már eddig is gyakran változtatta a véleményét.

„Az egyik nap azt mondja, hogy a részvétel nem kötelező, aztán másnap közli, hogy 10 napos karanténba kell vonulnia azoknak, akik nem teszteltetik magukat. A lakosság egy része össze van zavarodva, és dühös a kormányra, politikai következménye azonban valószínűleg egyelőre nem lesz, mert a koalíció tagjai beálltak Matovic mögé” – mondta.

Ráadásul a tiltakozások hatására a miniszterelnök már azt a korábbi állítását sem hangoztatja, hogy lemond, ha nem sikerülne a tesztelés.

„Többen is akciót indítottak a Facebookon a részvétel ellen, hogy meglássák, Matovic tényleg lemond-e, azóta a kormányfő nem nagyon hozta szóba a dolgot” – mondta Novotny.

Hamis biztonságérzet

A miniszterelnök már nem emlegeti az október eleji kijelentését sem, miszerint az antigénalapú tesztek megbízhatatlanok. Márpedig szakértők szerint a tesztelésben éppen az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy nem PCR-vizsgálatokkal végzik.

©

Arról teljes körű a tudományos konszenzus, hogy az aktuális koronavírus-fertőzöttséget a PCR-teszt mutatja ki a legmegbízhatóbban a vírus örökítőanyagának (RNS) segítségével. Előnye, hogy tünetmentes és tünetes embereknél is lehet alkalmazni, rendkívül megbízható, hátránya, hogy költséges és időigényes.

Az antigénalapú gyorstesztek ezzel szemben nem a vírus örökítőanyagát, hanem a benne található fehérjét (S-protein) mutatják ki. Ehhez is szükség van szakszemélyzetre (hiszen a mintát ugyanúgy garatból vagy orrból veszik le), viszont nem kell hozzá speciális molekuláris diagnosztikai labor. Előnye, hogy sokkal gyorsabb a PCR-tesztnél, akár 15 perc alatt is megvan az eredmény. Nagy hátránya ugyanakkor, hogy csak akkor ideális, ha tünetes, nagy valószínűséggel Covid–19-cel fertőzött betegeken használják. Mivel alacsonyabb az érzékenysége, az antigénalapú gyorsteszttel előfordulhat, hogy a fertőzöttség első néhány napjában nem mutatja ki a koronavírust. Ez azért van, mert az RNS-hez képest a vírusfehérjék később válnak kimutathatóvá a légutakban.

Míg a PCR-tesztekről megy a vita, fontos változások kezdődtek a magyarországi koronavírus-szűrésben

Az elvégzett PCR-mintavételek száma Magyarországon továbbra is stagnál, de a hvg.hu információi szerint már több olyan módszert is élesben alkalmaznak, amivel a hatóságok növelhetik a szűrési kapacitást. Ehhez nemcsak új fejlesztésű PCR-teszteket, hanem olyan antigén alapú gyorsteszteket is használnak majd, melyek nem megfelelő alkalmazása veszélyeket is rejthet magában.

Mivel Szlovákiában az összes állampolgárt antigénalapú teszttel vizsgálják meg, fennáll a veszélye, hogy nagyon sok fals negatív eredmény születik majd, és

akár több tízezer ember is azzal a tudattal járkálhat majd az utcán, hogy semmi baja, pedig csak nem mutatta ki a teszt, hogy fertőzött.

Nem véletlen, hogy rendeltetésszerű használatakor az antigénalapú teszttel kapott negatív eredményt egy PCR-teszttel is meg szokták erősíteni, ez történik egyébként a magyar egészségügyi intézményekben is. Ez nem azt jelenti, hogy az antigénalapú teszteknek egyáltalán nincs létjogosultsága, használatuk jelentősen csökkentheti a fertőzés veszélyét olyan helyeken, ahol nincsen laboratóriumi háttér, és gyorsan kell az eredmény, mint például fogorvosi és háziorvosi rendelőben, repülőtéren vagy sporteseményeken.

A szlovák kormány egyelőre azt hangoztatja, hogy a tesztekkel nincs veszítenivalójuk, sőt valószínűleg sok tünetmentes beteget diagnosztizálnak majd. Az Új Szó szerint Matovic az akciótól azt reméli, hogy sikerül lejjebb vinni a járványgörbét, és ismét beköszönthet a lazítások időszaka – ezzel együtt az ország határain 60 napig tesztelnék az embereket, hogy kiszűrjék az újabb fertőzötteket, és ne kelljen új intézkedéseket hozni.

Szlovákiában a múlt héten ugrottak meg meredeken a koronavírus-járvánnyal összefüggő számok, a keddi adatok szerint a kórházakban jelenleg 638 beteget kezelnek, akik közül 51 szorul lélegeztetőgépre. Az elmúlt 24 órában az 5,4 milliós országban több mint 13 ezer tesztet végeztek, és 2002 új fertőzöttet találtak (ezzel 33 602 igazolt fertőzöttről tudnak tavasz óta), a járvány kezdete elhunytak száma (98) pedig kevesebb mint tizede a magyarországinak.

A pozsonyi kormány a múlt héten új óvintézkedéseket léptetett életbe, országszerte kötelező lett például a szájmaszkok viselése a köztereken is. Már a korábbi döntésekkel megtiltották a tömegrendezvényeket, és korlátozták a vásárlók számát az üzletekben. Délelőtt 9 és 11 óra között az élelmiszerboltokat és a drogériákat a nyugdíjasok számára tartják fenn. Zárva tartanak a mozik, a színházak és az élményfürdők, a vendéglőkben pedig csak a teraszokon szolgálhatnak fel ételt. Az országos bajnokságok öt kiemelt sportágban – köztük a labdarúgásban és a jégkorongban – csak nézők nélkül folytatódnak. A középiskolák már hétfőn bezártak, és áttértek a távoktatásra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Radnai Károly: Amilyen a társadalom, olyan az adórendszer

Radnai Károly: Amilyen a társadalom, olyan az adórendszer

Bestiálisan végezték ki keresztény áldozataikat az Iszlám Államhoz köthető dzsihadisták Indonéziában

Bestiálisan végezték ki keresztény áldozataikat az Iszlám Államhoz köthető dzsihadisták Indonéziában

Koronavírus elleni antitestet mutattak ki egy egészséges újszülött szervezetében

Koronavírus elleni antitestet mutattak ki egy egészséges újszülött szervezetében