Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szálláshelyek több mint 3 milliárd forintra nyújtottak be igényt.
Csütörtökön folyósítják a támogatásokat a szálláshelyek elmaradt foglalásai után. A szállodák, panziók, üdülőháztelepek, közösségi szálláshelyek, valamint kempingek több mint 3 milliárd forintra nyújtottak be igényt - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön.
A közleményben felidézték: a kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket.
A kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére december 25-ig nyújthatták be Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra. Az MTÜ kitért arra, hogy a gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak fontos szerepe lesz, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a munkahelyek védelme.
A kormány turizmust érintő támogatása eddig összesen 800 milliárd forintot tett ki, azaz meghaladja a 2 milliárd eurót, ez a szervezet szerint nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.