Tetszett a cikk?

Már csak egy hajszálon múlik a megállapodás a 2021-es minimálbérről. A megállapodást hétfőn írhatják alá.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülésén a 3 szakszervezeti szövetségből egy, a Munkástanácsok elfogadta a munkaadók javaslatát, ez alapján nagy eséllyel 4 százalékkal emelkedik idén a minimálbér – értesült a hvg.hu. A másik két szakszervezeti tömörülés, a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség továbbra is kitart az 5 százalékos emelés mellett.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, ők a tárgyaláson mindvégig tartották magukat az 5 százalékos emeléshez, ahogyan a munkaadói oldal is ragaszkodott a 4 százalékhoz. „A kormány megint nem mondott semmit” – tette hozzá.

A 4 százalékos emelés azt jelenti, hogy a minimálbér 2021 februárjától bruttó 167 ezer 400, míg a garantált bérminimum bruttó 219 ezer forint lesz, ha aláírják az erről szóló megállapodást. Úgy tudjuk, a tervezetet ezekben a pillanatokban már szövegezik, aláírni leghamarabb hétfőn fogják, a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség ugyanis eddig kapott időt, hogy döntsön, hajlandó-e azt aláírni vagy sem.

A felek abban is megállapodtak, hogy a tervezetbe belekerül:

  • a szociális juttatásokból élők nem szenvednek hátrányt az elhúzódó tárgyalások miatt, a kormány jogszabály-változással lehetővé teszi, hogy visszamenőleg megkapják a különbözetet,
  • bérajánlást adnak a vállalatoknak, mennyivel emeljék idén a béreket,
  • a szociális hozzájárulási adó esetleges csökkenésével együtt tovább nő a minimálbér,
  • a magyar gazdaság féléves teljesítményét értékelik, hogy lesz-e lehetőség további emelésre.

A minimálbér összege és ezzel együtt számos szociális juttatás összege februártól emelkedhet.

Szakszervezeti becslések szerint az országban összességében nagyjából egymillió ember dolgozik a legkisebb bérekért, vagy keres csak kicsivel többet. Őket közvetlenül is érinti az idei emelés halogatása, csakúgy, mint a gyeden lévő szülőket, nagyszülőket, a munkanélkülieket, a táppénzen lévőket. Ezeket a szociális juttatásokat ugyanis mindig az aktuális minimálbér összegéhez képest állapítják meg.

A minimálbér összege ma Magyarországon bruttó 161 ezer forint.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Szépen fejlődik, már óvodába jár az SMA miatt kezelt Zente

Szépen fejlődik, már óvodába jár az SMA miatt kezelt Zente

Egy nap alatt 130-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe

Egy nap alatt 130-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe