Tetszett a cikk?

Két érdekesebb kormányrendelet is megjelent péntek este.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” – mondja ki a péntek este megjelent kormányrendelet. Ez az előirányzat a törvény szerint 25 milliárd forint, és túllépéséhez eddig a pénzügyminiszter, Varga Mihály jóváhagyása kellett. Ezen változtatott most a kormány azzal a felhatalmazással élve, hogy

a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől.

Ugyanez a jogalapja annak a másik rendeletnek, amely azt a helyzetet rendezi, amikor akadályoztatás, lemondás vagy a tisztség betöltetlensége miatt egy településnek nincs se polgármestere, se alpolgármestere. Ilyenkor a szervezeti és működési szabályzatban a képviselőtestület ülésének összehívására és vezetésére kijelölt önkormányzati képviselő, ha pedig ilyen nincs vagy nem vállalja, a fővárosi vagy megyei kormányhivatal által kijelölt önkormányzati képviselő kerül a település élére. Írásban kell nyilatkoznia, hogy a feladatot önként vállalja.

Ha a polgármester főállású volt, a helyettesítő eldöntheti, hogy az ő tiszteletdíját veszi-e át, vagy csak annyit kér, amennyit a társadalmi megbízatású polgármesterek kapnak. Az előbbi esetben viszont neki is főállásban kell dolgoznia, munkáltatója köteles erre az időre fizetés nélküli szabadságot adni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!