Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Politikailag motiváltnak nevezte az OGYÉI két hónapra lerövidített engedélyét az orosz és az oxfordi koronavírus-vakcinára Lantos Gabriella egészségpolitikus. Az Új Világ Néppárt elnökségi tagja az ATV Start című műsorában úgy fogalmazott: bár az Európai Gyógyszerügynökség is rövidített az engedélyezési eljáráson, az lehetetlen, hogy a 210 napos eljárást alig két hónaposra rövidítsék, mint az OGYÉI tette.
Az oxfordi vakcina engedélyeztetését hősködésnek tartja, mivel január 29-én az Európai Gyógyszerügynökség is megadja az oxfordi vakcina engedélyét, addig viszont nem lehet az Unió területére szállítani.
Az orosz vakcinával Lantos ugyanakkor szerint nincs baj. A forgalomba hozott oltóanyagok közül a legmodernebbnek a Pfizer és a Moderna mRNS-alapú vakcinái számítanak, de rögtön utánuk következik az oxfordi és az orosz oltóanyag.
A rohamtempóban véghezvitt engedélyeztetés azonban se az OGYÉI, se a vakcinák hitelességének nem tesz jót – tette hozzá.
Lantos Gabriella szerint az orosz vagy kínai vakcina tömeges beszerzése nem rövidíti le a lakosság átoltottságához szükséges időt. Szerinte a 60 év fölöttieket március-áprilisra tudják beoltani Magyarországon, az annál fiatalabb, egészséges állampolgárok tömeges oltására a tavasz végéig kell várni.
Az orosz vakcináról ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat:
Hatásos? Drága? Titokzatos? Minden, amit az orosz Szputnyik V vakcináról tudni lehet
Modern technológián alapuló, jó hatékonyságú vakcina a Szputnyik V, a probléma az, hogy a 3-as fázisú klinikai kísérletek előzetes eredményeit még nem publikálták - röviden így lehetne összefoglalni, mit lehet tudni az orosz oltóanyagról, amelyből egymillió ember beoltására elegendő adagot vett a magyar kormány.