Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Oktatási és kulturális projekteket bukott el Hódmezővásárhely, Makón 9 milliárdból fürdőt fejlesztenek és szállodát építenek másfélszer ennyi pénzből.
Már a harmadik milliárdos projektet bukja Hódmezővásárhely az elmúlt egy évben, így összesen 12 milliárd forint támogatást vont vissza a kormány a korábban Modern Városok Programban aláírt beruházások közül. Nem épül könyvtár, nem fejlesztik a két gimnáziumot a városban, miközben a szomszédos Makón megkapták a 9 milliárdot a Makovecz fürdő bővítésére, és még ugyanennyi pénzért szállodát is ígértek a városnak. A vásárhelyi könyvtár 5 milliárdját tavaly vonták el, a két középiskolai fejlesztést pedig a napokban, bár erről hivatalosan még nem értesítették a polgármestert.
Hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumában a vásárhelyi projektek kapcsolattartója még nem tudott a forrásmegvonásokról, legalábbis Márki-Zay Péter polgármester érdeklődésére ezt a választ kapta. A polgármester azért hívta fel hétfőn a minisztériumot, mert a promenad.hu már vasárnap arról írt, hogy két iskolai felújítás is elmarad, ezzel összesen 7 milliárd forintot veszít a város. A helyi jobboldali portál azt írja, hogy a milliárdos fejlesztések Márki-Zay Péter „teszetoszasága” miatt estek kútba, a kormány azért döntött a támogatás visszavonásáról, mert az önkormányzat több ízben kérte a határidők módosítását. (A kozbeszerzes.hu nyilvános adatai szerint a Németh László Gimnázium felújítására kiírt közbeszerzésen a kivitelezőt is kiválasztották, de nem írhatták alá a szerződést, mert a támogatói okiratot még nem írta alá a minisztérium, ez tavaly júliusban volt.)
Mindeközben a szintén Lázár János választókerületéhez tartozó Makóra dől a pénz, holott éppen a 9 milliárdos fürdőfejlesztésről is azt írta korábban a promenad.hu testvérlapja, a makohirado.hu, hogy az elkeveredett az előkészítés útvesztőjében. A makói fürdő fejlesztése is, hasonlóan a vásárhelyi MVP szóban forgó elemeihez, 2017 óta húzódott, még a jobboldali helyi portál is a túl sok módosítást okolta a csúszásért. Itt mégsem vonta vissza a kormány a támogatását, a 9 milliárd forintot, amelynek biztosításáról már évekkel ezelőtt kormányrendelet is megjelent, odaadták Makónak. (Itt szemben a vásárhelyi gimnáziumi közbeszerzéssel, a kivitelező kiválasztása után a támogató is aláírta a szükséges dokumentumot.)
Még Lázár Jánost is kinevezték a projekt élére biztosnak, mint szinte minden más olyan program koordinálásával is megbízták a térség országgyűlési képviselőjét, amelyek számára biztosítják is a gigapénzeket. Lázár János biztosként felügyeli a tram-train beruházást, a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal megépítését, a mezőhegyesi Ménesbirtokot, és Békés megyében a geszti Tisza István kastély felújítását is, ami ugyan nem a választókerületét érinti. Ez utóbbi program is feltehetően hamarosan beindul, mivel a politikus már posztolt egy fotót, ahol Semjén Zsolttal tárgyal a kastély felújításáról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.