„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Forráshiány miatt.
Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megjelentek szerint csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba. “A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait” törvényes monopólium keretében adnák oda, méghozzá 420 hónapra, azaz 35 évre – írta a 24.hu.
A vonatkozó felhívást a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézménye, a kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda tette közzé. A felhívásban olvashatók alapján tervezési, felújítási, építési, ellenőrzési, üzemeltetési, karbantartási és finanszírozási feladatok ellátásáról van szó. A nyertes rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kap majd, az üzemeltetésbe adás időpontjától a koncessziós időszak lejártáig, azaz 35 évig.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői közleménye szerint “több más európai országhoz hasonlóan a kormány döntése értelmében Magyarország is koncessziós eljárás útján valósítja meg az autópálya-felújításokat, tekintettel arra, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan sem az RRF (ez a járvány utáni helyreállítási csomag), sem az MMF (ez pedig a hétéves költségvetési) keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni”.
Hozzátették, hogy a koncessziós közbeszerzési eljárás miatt a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése gyorsabb ütemben valósulhat meg, illetve, hogy “a koncessziós modell finanszírozása az államadósság-kezelés konzervatív kormányzati kereteiben valósul meg, az államadósság érdemi növelése nélkül”. A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat – írták.
Kiderült, mennyit spórolhatott volna az állam, ha hitelből épít két autópályát
Anglia 1-0-ra legyőzte Horvátországot az Európa-bajnokságon, ezzel először tudott nyitómeccset nyerni a tornák történetében. Jude Bellinghamnek köszönhetően egy korrekord is megdőlt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.