Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Babaváró egy államilag támogatott hitelkonstrukció, melynek legfontosabb feltételei sztenderdek, így például a kamat, a bírálati idő és a gyermek születése után járó kedvezmények szempontjából gyakorlatilag mindegy, melyik banktól igényli a pár. Vannak ugyanakkor bankspecifikus feltételek, ezeken pedig akár az is múlhat, hogy valaki megkapja-e a hitelt, vagy ha hitelez is a bank, mekkora összegre számíthat. Ezeket gyűjtöttük az alábbiakban össze.
1. Életkori elvárás a Babaváró hitelnél
A Babaváró hitel esetében van két sztenderd jogszabályi feltétel, amelyet mindenképpen teljesítenie kell az igénylőknek:
Az egyes bankok szigorúbb feltételeket is szabhatnak, ezért hiába ír a jogszabály 18 éves alsó korhatárt, a Bankmonitor szakértői által vizsgált bankok közül mindössze 4 hitelez 18 éves korúakat, míg a többieknél 20-23 év az alsó korhatár. Vagyis, ha egy pár anélkül választ bankot, hogy erről előre tájékozódna, akkor könnyen elutasíthatják az igényüket, miközben máshol probléma nélkül meghitelezték volna őket.
Nemcsak a minimális korhatár okozhat azonban problémát, hanem az is, ha az igénylő túl idős lesz a hitel lejártakor. A bankok egy része ugyanis megszabja, hogy legfeljebb hány éves korú lehet az igénylő a szerződésben rögzített futamidő végén, ami alapesetben 20 év. A legszigorúbb banknál 65 év a plafon a férj és a feleség esetében egyaránt, ami azt jelenti, hogy a férjnek 45 évesnél fiatalabbnak kell lennie ahhoz, hogy sikerrel átmenjenek a bírálaton. (A feleség eleve nem töltheti be a 41. életévét.)
2. Jövedelmi elvárások a Babavárónál
A Babavárót kínáló bankok különböző összegű minimális jövedelemhez kötik a hitelezhetőséget. Ennek megléte nem azt jelenti, hogy az igénylő megkapja a Babaváró maximális összegét (10 millió forint), csak azt, hogy egyáltalán hitelezi a bank, vagyis tekinthető ez akár beugrónak is. A bankok egy része az aktuális minimálbért várja el, de többségében 100-180 ezer forint az elvárt minimáljövedelem.
3. Hiteligénylés passzív KHR státusszal
A “rossz adósokat” a bankkártyás csalásban résztvevőkkel és a csalás miatt elutasított lakáshitel-igénylést benyújtókkal együtt – az úgynevezett KHR rendszerben (korábbi, máig népszerű nevén, a BAR-listán) tartják nyilván. A KHR adatbázis a magyar hitelezésben rendkívül fontos szerepet játszik, ugyanis a bankok egy hiteligény elbírálásakor kötelesek ellenőrizni, hogy az igénylő fennálló vagy úgynevezett megszűnt mulasztással szerepel-e benne.
A fennálló tartozás azt jelenti, hogy az adós a lekérdezés pillanatában legalább 3 hónapja az aktuális minimálbér összegét elérő késedelemben van, míg megszűnt státuszba azok kerülnek, akik rendezték a tartozásukat, ám azóta nem telt el legalább egy év. Az előbbiek úgynevezett aktív KHR-esek, akik nem kaphatnak a bankoktól lakáshitelt, Babaváró hitelt vagy személyi kölcsönt sem. Azok, akik már önerőből rendezték a hiteltartozásukat, ám azóta nem telt el legalább egy év, úgynevezett passzív KHR státuszúak lesznek, ők néhány bank esetében - nagyon szigorú feltételekkel - igényelhetnek Babavárót.
4. Milyen hitel váltható ki Babaváróval?
Bár a Babavárót a többség lakáscélra használja fel – lakásvásárlásra, építésre vagy éppen felújításra -, a meglévő hitelek kiváltásával elérhető pénzügyi előnyt is sokan használják ki. Érthető, hiszen a Babaváró az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig az igénylést követően gyermek születik, akkor a kamatmentesség a futamidő végéig megmarad. (A második és a harmadik gyermek születésekor a fennálló tartozás egy részét vagy egészét elengedik, megfelelő időzítéssel pedig akár az is elérhető, hogy egyetlen forintot sem kell végül a felvett kölcsönből visszafizetni.)
Ha ilyen tervei vannak egy családnak, akkor azonban tudni kell, hogy a bankok nem egyformán engedélyezik a Babaváróból történő hitelkiváltást. Van bank, amelyik szinte minden hitel kiváltását megengedi – lakáshitel, személyi kölcsön, folyószámla-hitel, gépjárműhitel, gépjármű lízing, ingatlan lízing, szabad felhasználású jelzáloghitel, áruhitel stb. -, de olyannal is találkozhatunk, ahol csak a lakáscélú jelzáloghitel és a személyi kölcsön váltható ki vele.
5. Az elfogadható jövedelmek köre
Elsőre talán furcsának tűnhet, de a bankok által elfogadott jövedelmek is nagyon különböznek az egyes bankoknál. Az egyik sarkalatos pont a külföldi jövedelem kérdése, amit egyes bankok gond nélkül meghiteleznek, míg másoknál még csak kiegészítő jövedelemként sem jöhet szóba. Az elfogadott jövedelmek köre azért fontos, mert a bank felé igazolt jövedelem meghatározott részét lehet legfeljebb hiteltörlesztésre fordítani.
6. A JTM-számításban is vannak különbségek
A korábban említett KHR rendszer nem csak arra jó, hogy a bankok kiszűrhetik a problémás adósokat, itt azt is ellenőrizhetik, hogy az igénylő mekkora havi törlesztőket fizet jelenleg, így megállapíthatják, mennyi fizetnivalót bír még el a jövedelme. (Ezt az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – szabályozza.) Itt jön be egy másik fontos különbség a bankok között: vannak olyanok, amelyek a támogatásos, kamatmentes kölcsön havi törlesztőjével (kb. 50 ezer forint) számolnak, míg másoknál a támogatás nélküli kamattal kalkulált törlesztő (kb. 70 ezer forint) kerül be a KHR-be. Ezen akár az is múlhat, hogy mennyi Babavárót kaphat a pár, de legalább ilyen fontos lehet ez akkor is, ha például lakáshitelt vennének fel mellé, és így vásárolnának ingatlant.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.