szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

A német gazdasági minisztérium vizsgálata szerint a hamburgi kikötő kritikus része a német infrastruktúrának, ezért nem szabad ott részesedést adni a kínaiaknak. Olaf Scholz kancellár intézte el a kikötői részesedést a kínaiaknak pekingi útja előtt.

A kínai Cosco 24,9 százalékos részesedést szerezhetne Németország és Európa egyik legnagyobb kikötőjében, melyet a német állambiztonság „az infrastruktúra kritikus részének” nyilvánított. Erre hívta fel a figyelmet a Süddeutsche Zeitung, amely arra is rámutatott, hogy múlt októberben, amikor a döntés megszületett, akkor még nem volt meg ez a minősítés, pedig a számok ezt követelték volna meg. Évi 3 millió 270 ezer tonna a határ, és ezt a hamburgi kikötő meghaladta. Utólag most a hamburgi kikötő benyújtott egy módosítást, melyben elismeri, hogy valóban meghaladja a kritikus értéket a forgalom.

Mindez nagyszabású belpolitikai vita része: a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár nem akar lemondani a kínai kapcsolatok javításáról arra hivatkozva, hogy Kína nemcsak Németországnak, de az egész Európai Uniónak a legfontosabb gazdasági partnere. Ezért is utazott el a kancellár Pekingbe annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök megpróbálta lebeszélni erről.

A német kormánykoalíció két másik pártja, a zöldek és a szabad demokraták osztják Washington kétségeit Kínával kapcsolatban. Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki nemrég szintén Pekingben járt, kiemelte ugyan a gazdasági kapcsolatok fontosságát, de bírálta Peking Tajvan politikáját és a nemzetiségi elnyomást Kínában.

A gazdasági minisztérium, amely kritikus pontnak nyilvánította a hamburgi kikötőt – az állambiztonság véleménye alapján –, a zöldek társelnökének, Robert Habecknek az irányítása alatt áll. Ő egyben alkancellár is, tehát igen fontos politikai szereplő.

A gazdasági minisztérium kiszivárgott jelentése szerint a hamburgi kikötő megsértette a törvényt, mert már tavaly áprilisban regisztráltatnia kellett volna magát, mint az infrastruktúra kritikus pontját, de ezt csak késve, idén január elsején tette meg, vagyis azután, hogy döntés született a kínaiak részesedéséről.

A brüsszeli Politico megkérdezte a hamburgi kikötő vezetőségének véleményét is, ők nem értenek egyet a minisztériummal, mondván „mi mindig minden adatot megadtunk és nyilvánosságra hoztunk. Most természetesen újrakezdjük az eljárást, és ebben már rögzítjük azt, hogy a kikötő kritikus pontja a német infrastruktúrának.”

Mit mond a Pekingből nemrég hazatért Annalena Baerbock külügyminiszter, a zöldek egyik vezetője?

„Ebben az ügyben nyilvánvaló, hogy Hamburgból nem pontos jelentést küldtek, és ezen változtatni kell. Felül kell vizsgálnunk az ügyet a szövetségi kormány szintjén.”

A CDU külügyese szerint ezek után be kell tiltani a kínaiak részesedését a hamburgi kikötőben. „Kiderült, hogy a szövetségi gazdasági minisztérium nem ismerte eléggé a jogi helyzetet. Ez súlyos hiba és amatőr hozzáállás. Ezekután be kell tiltani a kínai állami cég részesedését a hamburgi kikötőben“ – nyilatkozta a brüsszeli Politicónak Norbert Röttgen, a CDU vezető külügyese. Merkel kancellár idején a CDU lelkesen támogatta a kínai kapcsolatot. Angela Merkel minden évben legalább egyszer ellátogatott Kínába, ahol a Volkswagen már több mint hatvan éve gyárt autókat Sanghajban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!