Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már most látszik, hogy túl nagy a különbség a várt és a valós infláció között, a szakszervezetek szerint nincs mese: kell a rendkívüli, évközi minimálbér-emelés. A munkáltatók hűtenék a kedélyeket, de az OECD-ben nálunk legmeredekebb reálbércsökkenés magáért beszél.
Addig viszont jócskán veszít értékéből a fizetésük: az OECD-tagok közül Magyarországon esett a legnagyobb – az átlaghoz képest majdnem négyszeres – mértékben a reálbér. Nem véletlenül érvelnek egyes szakszervezetek azzal, hogy a gyakorlattal ellentétben visszamenőlegesen kellene végrehajtani az emelést. Már csak azért is, mert úgy néz ki, túl nagy lesz a különbség a korábbi emelés alapjául is szolgáló optimista kormányzati várakozások és a valós infláció között.
Mindennek hátteréről, valamint arról, hogy az esetleges emelést milyen ütemezésben, egyáltalán mekkora mértékben kellene végrehajtani, és milyen kockázatokat rejlenek ebben a vállalkozások, a munkáltatók számára, a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban, és később a hvg360-on olvashat bővebben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.