Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A miniszterelnök politikai igazgatója egy interjúban a gazdasági semlegességről beszélt, és arról is, mi lenne, ha Ukrajna tényleg elzárná a Barátság kőolajvezetéket.
“Nem szabad bedőlni a propagandának”
– mondta Orbán Balázs az Economxnak adott interjújában a kérdésre, mely azt firtatta, van-e jelene, jövője az Orbán Viktor által emlegetett gazdasági semlegességünknek, ha az Ukrajnán át érkező Barátság kőolajvezeték helyzete, mint néhány hete láttuk, érzékeny. (A kormányközeli lap nem pont így kérdezett, az ő megfogalmazásukban: “Ukrajnából kéthetente megfenyegetik hazánkat, a térségünket, hogy elzárják a kőolajvezetékeket.”)
Orbán felemlegette, hogy Magyarországnak rengeteg interkonnektora van, és vannak alternatív beszerzési lehetőségei is mind a kőolaj, mind a földgáz területén. “Ha az ukránok el is zárják a földgázt, a kőolajat mondjuk az év végén, nekünk van erre válaszunk” – mondta, majd azzal folytatta, hogy:
“Nem tudnak minket olyan helyzetbe hozni, hogy zsaroljanak. Nem tudják a szuverén magyar politikát kikezdeni.”
Ez a hangvétel élesen szemben áll azzal a felháborodással, mellyel a kormány még nyáron arra reagált, hogy Ukrajna kitiltotta a Barátság csővezetékből a az orosz Lukoil kőolaját. Emlékezetes módon maga a Mol sokkal higgadtabb volt pl. Szijjártó Péternél, ők akkor is azt közölték, hogy a politikusok riogatásával szemben nem lesz üzemanyaghiány, majd hamar meg is oldották a pótlást, és egy másik orosz társasággal szerződtek le a szállításról, valamint még az Ukrajnába érkezés előtt átvették az olaj tulajdonjogát.
Visszatérve Orbán Balázsra: szerinte a sok határkeresztező kapacitásunk és az alternatív beszerzési útvonalak kiépítése jó példa arra, hogy “hogyan kell egy energiasemleges megközelítéssel egy sikeres adaptációs időszakot levezényelni, és olyan csapdákat kikerülni, amelyekre más országok, például Szlovákia nehezebben lenne képes.”
A miniszterelnök által emlegetett gazdasági semlegességről még annyit mondott, bár ebben újdonság nem volt, hogy míg a “nyugati, liberális világon belül az új stratégia a blokkosodás” – itt nyilván az Oroszország- és Kína-ellenességre gondol – ezen nekünk kell kívül maradnunk.
Arról beszélt, hogy mi minden piacra szeretnénk termelni, nem akarunk kereskedelmi háborúkba belekeveredni. Szerinte technológiai értelemben is semlegesek vagyunk, a minőség alapján választunk technológiát, és nem ideológiai alapon.
“Mindenki versenyezzen azért, hogy a magyar gazdaság sikeréhez hozzá tudjon járulni. Ha az amerikai technológia a legjobb egy adott iparágban, akkor amerikai technológiát kell választani. Ha a kínai a legjobb, akkor kínait kell választani.”
Orbán szerint finanszírozási oldalról is semlegesnek kell maradnunk, csak uniós forrásokból, csak londoni befektetők által nem lehet finanszírozni a magyar gazdaságot, kellenek az alternatív finanszírozási stratégiák, csatornák is. Itt pedig minden bizonnyal az újabb kínai hitelekre gondolt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.