Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyszerűsödik a termékportfólió.
Számos változás élesedik január 7-én a fővárosi közösségi közlekedésben. Ezeket gyűjti egy csokorba a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői közleménye, mely szerint keddtől megszűnik
tekintettel arra, hogy az érvényes bérlettel rendelkezők, illetve a díjmentes utazásra jogosultak Budapesten belül BKK-járatokon, vasúton, HÉV-en, valamint helyközi és környéki autóbuszokon ingyenesen szállíthatnak utasonként egy kutyát, illetve egy kerékpárt a vonatkozó utazási feltételek betartása mellett.
A kutya- vagy a kerékpárszállítás során az adott szolgáltató üzletszabályzatában foglaltakat be kell tartani, adott esetben helyjegy váltása is szükséges lehet, hívja fel a figyelmet a BKK.
Változások lépnek életbe a BKK idén tízéves közbringa-szolgáltatásában, a MOL Bubiban is. Január 7-től
A most érvényes Bubi-díjak: a havibérlet 1000 forint, az éves pedig 8500.
Az éves bérlet kivezetésének oka, hogy a BKK jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződése 2025 decemberében lejár. A társaság nemzetközi jó gyakorlatok vizsgálata, társadalmi egyeztetések, valamint piaci szereplőkkel való konzultációt követően október elején közbeszerzési eljárást indított a Bubi 3.0 kialakítására. Az új rendszerbe azonban az érvényben lévő éves bérletek technikai okokból nem vihetők majd át, ezért a társaság – a korábbi MOL Bubi 1.0-ról a 2.0-ra való váltás tapasztalataiból kiindulva – kivezeti ezt a terméktípust. Helyette jön a féléves bérlet, amely kedvező árú megoldást jelent a rendszeresen bubizóknak.
2025 január 7-ét követően az érvényes éves bérlettel rendelkező ügyfelek változatlanul használhatják bérletüket annak lejártáig, azonban a 30 percet túllépő használat díja az ő esetükben is 50 forintra változik, és új éves bérlet vásárlására már nem lesz lehetőség.
A BKK azt is közölte, hogy 2025-ben három új Bubi-állomást épít ki. Decemberben is átadtak öt újat, így az idei bővítés után már összesen 220 kerékpárfelvevő helyük lesz Budapesten.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.