Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az olajszállító hajó pénteken vált irányíthatatlanná.
A németországi Sassnitz kikötővárosába vontatták vasárnap a Balti-tengeren sodródó, panamai felségjel alatt hajózó olajszállító tankert, amely a német hatóságok szerint az Oroszország által üzemeltetett, a szankciók megkerülésére szolgáló “árnyékflotta” egyik szállítójárműve.
A német Tengeri Vészhelyzetek Központi Parancsnoksága (CCME) tájékoztatása szerint az oroszországi Uszty-Lugából az egyiptomi Port-Szaídba tartó Eventin belsejébe nem jutott víz és a hajó nem veszélyezteti a környezetet.
A 99 ezer tonna üzemanyagot szállító tankhajót két vontatóhajó segítségével juttatták el a partoktól mintegy öt kilométerre. A CCME szóvivője azt közölte, hogy az Eventin egyelőre ott marad, amíg nem születik döntés a további sorsáról.
Az Eventin motorja még pénteken hibásodott meg, az okát egyelőre nem tudni. Az irányíthatatlanná vált hajó ezt követően adott le vészjelzéseket.
Oroszország az ukrajnai invázió megindítását követően, a reakcióként érkező nyugati szankciók kijátszására építette ki a több mint ezer hajóból álló árnyékflottáját. A sebtében megvásárolt tankerek azonban régiek és balesetveszélyesek, így használatuknak sokkal durvább következményei is lehetnek, mint a szankciók kijátszása – a veszélyekről itt írtunk bővebben.
Az egyik veszély az, hogy megfeneklenek, és a tengerbe ömlik a szállított olaj vagy olajtermék. Ez decemberben két árnyékhajóval is megtörtént a Kercsi-szorosban. Erre reagálva még Moszkva is elismerte, hogy a tankermatuzsálemek ökológiai katasztrófát okoztak.
(via MTI)
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Várkonyi ebben a szettben kesergett azon, hogy ki van a világ fordulva magából.
Másképp: a burkolt áremelés elkerülhetetlen, legfeljebb dühöngeni lehet rajta egy jót.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.