Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
200 ezer milliárd forintnyi pénz a beiktatására váró új amerikai kormány tagjainak összesített vagyona. Ennek a nagy része Elon Musknál van, de akad még néhány dollármilliárdos a listán.
Minden idők leggazdagabb amerikai kormánya készül hivatalba lépni. Az Express úgy számol, hogy 200 ezer milliárd forintnak felel meg a tagok összvagyona, és a portál ezt kicsit váratlanul egy magyar példával illusztrálta: mint írták, ez egy picit több, mint Magyarország és Görögország egész éves GDP-je együtt. Ennél azért életszagúbb összehasonlítás az, hogy a távozó Biden-kormány tagjainak összvagyona kevesebb, mint a negyede ennek, 46,8 ezer milliárd forintnak megfelelő dollár (a brit lap fontban számol, abban 410, illetve 96 milliárd a két szám).
Nyilván a pénz legnagyobb része Elon Musk számláján van: az ő vagyonát most éppen 168 ezer milliárd forintosra becslik. A szupergazdagok persze mindig is szerettek jó kormányzati kapcsolatokat vásárolni, de az még így is ritkán látott helyzet, hogy a világ leggazdagabb embere kormánytag legyen. Musk karrierjét egyébként itt mutattuk be korábban – onnan kezdve, hogy gyerekkorában két ember kellett a családi széf becsukásához, egyikük tartotta a pénzt, hogy ne hulljon ki, a másik csukta az ajtót, egészen a Twitter megvásárlásáig –, majd ugyan a Twittert lejtmenetbe állította, az elmúlt hónapokban előbb Trump kampányát pénzelte a győzelemig, aztán ráfordult arra, hogy európai választásokba avatkozzon bele.
Az új kormányban vele együtt fog dolgozni az állam olcsóbbá tételén Vivek Ramaswamy, aki mintegy 490 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. Hasonló összeg van Cantor Fitzgerald, az új kereskedelmi miniszter számláján. A gazdagabbak között található Linda McMahon, aki az oktatásügyért felel majd, a vagyonát pedig mintegy 1170 milliárd forintra teszik.
Ugyan nem kormánytag, de fontos diplomata lesz Charles Kushner, akinek a fia, Jared Kusner Ivanka Trumpnak, a leendő elnök lányának a férje, és akinek közel 2800 milliárd forintnyi a vagyona. Ő korábban adócsalásért és a tanúk befolyásolásáért börtönben is ült, Trump az első elnöksége alatt kegyelmet adott neki, most pedig Franciaországba küldi nagykövetnek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?