szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Roman Abramovics több millió fontot spórolhatott így a BBC oknyomozó riportja szerint.

Több millió font adó befizetését kerülhette el Roman Abramovics orosz oligarcha, a Chelsea egykori tulajdonosa azzal, hogy saját cégeinek adta bérbe a tulajdonában lévő 5 luxusjachtot – erről árulkodik az a 400 ezer fájl és 72 ezer e-mail, amely egy ciprusi szolgáltató adatszivárgása nyomán jutott a BBC oknyomozó újságíróinak birtokába. A dokumentumok szerint Abramovics Blue Ocean nevű, Ciprusban bejegyzett cége tudatosan papírozta úgy a milliárdos utazásait, hogy azok után ne kelljen forgalmi adót fizetnie a mediterrán szigetországban.

“El akarjuk kerülni a forgalmi adó megfizetését a jachton megvásárlása után, és ahol lehetséges, a jachtokkal kapcsolatos szolgáltatások után is” – erről írt köntörfalazás nélkül egy kiszivárgott feljegyzésben a Blue Ocean korábbi igazgatója, Jonathan Holloway. Az adóelkerüléshez a hajókat a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cégeknek adták bérbe, amelyek mögött szintén Abramovics állt.

Az is előfordult, hogy visszadátumozott szerződésekkel igyekeztek elérni, hogy az érintett cégek mérlege a lehető legközelebb legyen a nullához, így ne kelljen profitjaik után sem adózniuk. Olyan is előfordult, hogy egy céggel korábbi dátummal kötöttel szerződést, mint hogy a vállalatot bejegyezték volna.

A látszólag üzleti tevékenységet folytató hajókon rendszeresen Abramovics és köre nyaralt, 2007-ben például focicsapatának játékosa, John Terry kapta kölcsönbe az egyik a 115 méter hosszú Pelorust, de hasonló módon használták a 162,5 méteres, egykor a világ legnagyobb magánjachtának számító, 700 millió dollár, mintegy 274 milliárd forint értékű Eclipse-t is.

Roman Abramovics Eclipse luxusjachtja Törökországban 2022-ben
Sabri Kesen / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP

A brit lapnak nyilatkozó jogászok szerint Abramovics ezzel adóelkerülést követett el, ami bűncselekmény. A korábbi igazgató, Holloway arról beszélt, hogy “csupán néhány évig” vezette a Blue Oceant, de ezalatt több száz hajó tartozott a felügyelete alá, így nem emlékezhet mindegyiknek a pontos körülményeire. A BBC megkérdezte Abramovics jachtjainak egykori kapitányát, Richard Bridge-t is, aki elmondta, hogy egyszer az olasz hatóságok eljárást indítottak ellene adócsalás miatt, de a Blue Ocean ügyvédei elsimították az ügyet. A cég ellen Ciprusban is indult eljárás, amely során végül 14 millió eurós (5,7 milliárd forint) büntetést kaptak, de nem ismert, hogy ezt valaha kifizették-e, mivel a cég azóta megszűnt.

Abramovics ügyvédei közölték a lappal, hogy az oligarchának nem volt tudomása, sem pedig személyi felelőssége nem merül fel semmi olyannal kapcsolatban, amely arra utalhat, hogy félre akarták volna a hatóságokat vagy el akarták kerülni az adófizetést. Az orosz üzletembert 2022-ben helyezte szankciós listára az Egyesült Királyság a Vlagyimir Putyinhoz való kötődése miatt, ekkor kellett megválnia a Chelsea-től is Abramovicsnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!