Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A KIM szerint az uniós átlagnál nálunk még mindig jóval alacsonyabb a gyermekek születésének száma.
2011 óta 212 ezer gyermekkel – Debrecen nagyságú város lakosságával – több született meg, mint családbarát fordulat nélkül. Történt mindez annak ellenére, hogy a Bokros-csomag örökségeként meg nem született gyermekek hiánya most érezteti hatását a családalapítási korban lévő fiatalok alacsony létszámában. Családbarát fordulat nélkül a tavalyi születésszám is csak 66 ezer lenne – közölte pénteken a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A tárca azután adott ki közleményt, hogy péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a decemberi és ezzel együtt a teljes éves adatsorát. Ezek szerint 2024-ben 77 500 gyerek született, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban, és nagyjából 15 ezerrel kevesebb, mint az elmúlt másfél évtized csúcspontját jelentő 2016-ban és 2021-ben.
Amióta 1949-ben elkezdték évente vezetni a statisztikát, ez volt a valaha mért legalacsonyabb születésszám – az eddigi történelmi mélypont épp a 2023-as volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.