Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Licitálnak a vevők az elérhető lakásokra. Van eladó, aki már inkább letiltja a számát, olyan sokan keresik. Ingatlanba ömlik az állampapírok után kifizetett kamat.
Kilőttek az árak, néhány nap alatt elkelnek a meghirdetett ingatlanok, egy-egy eladó lakásra annyian jelentkeznek, hogy az eladók tulajdonosnak le kell tiltania a számát, hogy ne kapjon több hívást és sms-t az érdeklődőktől, egyébként pedig egymásra licitálnak a vevők, és akár több millió forinttal is magasabb árat kínálnak – olvasható a Telex vasárnapi cikkében.
A lap Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető elemzőjével tekintette át a helyzetet. A szakember szerint a drágulás 2024 januárjában indult, és nyáron gyorsult fel, mert a 2023 ingatlanpiaci szempontból lanyha év volt, részben a magas infláció miatt, és mert sokan inkább megtakarítottak, például kedvező kamatozású állampapírt vásároltak. 2024-re azonban csökkent az infláció, így megélénkült a kereslet, ami elkezdte beérni a kínálatot, az pedig szűkülni kezdett.
Az árak pedig azért is emelkedtek, mert a piac elkezdte beárazni a 2025-ös várható keresletet. Ez pedig meg is érkezett, részben mivel 17,85-19,1 százalékos kamatot fizetett a PMÁP, de az újabb papírok kamata kisebb lesz, így az állampapír nem maradt annyira vonzó, annál inkább az ingatlan.
A szakértő szerint az ennek nyomán felfutó az ingatlanpiacot is élénkítő nagy kereslet az év első felében lecseng, de az árak várhatóan nem fognak csökkenni.
Az ingatlan.com hétfőn közleményben is részletezte a piaci folyamatokat, aminek főbb megállapításai:
Az élénkülés viszont nem egyformán jellemző minden településre, és ingatlantípusra. Budapesten például a befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületben összesen 36 százalékkal nőtt a kereslet, ugyanakkor a saját célra vásárlók főkuszában álló külvárosi kerületekben ennél kisebb mérmtékben, de így is kiugróan nőtt az érdeklődések száma. A X., XIX., XX. és XXIII. kerületekben 23 százalékos volt az emelkedés januárban éves összevetésben.
Vidéken Baranya, Békés és Hajdú-Bihar megyében ugyanakkor “csupán” 10-15 százalékos az éves lemaradás a keresletet nézve, bár utóbbi kettő esetében Románia januári schengeni csatlakozása nyomán élénkül a kereslet.
Az új lakások iránti kereslet több mint 80 százalékkal nőtt, ami a befektetők erősebb jelenlétére vezethető vissza.
A szakértő előrejelzése alapján 140-150 ezer körül lehet 2025-ben a lakásadásvételek száma, ami 2023-hoz és 2024-hez képest is növekedést jelentene.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.