Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az értékes ásványok megszerzéséért cserébe ugyanis alig adtak volna valamit az amerikaiak.
Zelenszkij utasította a minisztereit, hogy ne írják alá az amerikaiak ritkaföldfémekkel kapcsolatos ajánlatát – írja az AP.
Az ukrán elnök szerint Washington ajánlata leginkább az amerikai érdekeknek felelt meg, miközben nem tartalmazott konkrét biztonsági garanciákat Ukrajna számára.
Mint arról korábban beszámoltunk, Donald Trump 500 milliárd dollár értékben szeretne ritkaföldfémeket és más értékes ásványokat megszerezni Ukrajnától az eddigi és a folyamatban lévő katonai támogatások fejében.
Az ajánlat megtárgyalása J.D. Vance amerikai alelnök és Zelenszkij egyeztetésének központi elemét képezte. A két politikus a Müncheni Biztonsági Konferencián találkozott pénteken.
Zelenszkij döntését, miszerint ebben a formában nem fogadja el az amerikai ajánlatot a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, Brian Hughes rövidlátónak nevezte és szerinte Trump elnök fantasztikus lehetőséget kínál ezzel Ukrajnának.
„Azért nem hagytam a minisztereknek, hogy aláírják a megállapodást, mert az egyelőre nem tartalmazza a mi érdekeink védelmét” – jelentette ki Zelenszkij az AP-nek.
A Trump-kormányzat azért érdeklődik élénken az ukrajnai ritkaföldfémek és egyéb ásványkincsek iránt, mert ezek birtokában csökkenthetnék az USA kitettségét Kína felé, ahonnan jelenleg is beszerzik azokat. Zelenszkij azonban azt szeretné, ha az amerikaiak csak akkor kezdhetnék kitermelni ezeket, miután Washington olyan biztonsági garanciákat vállal Ukrajna védelmében, amelyek elrettentő hatással lennének egy újabb orosz agresszióra.
„Számomra roppant fontos, hogy bizonyos biztonsági garanciák és bizonyos befektetések kapcsolódjanak egymáshoz” – mondta az ukrán elnök.
Zelenszkij ugyanakkor nem bocsátkozott konkrétumokba és nem fejtette ki részletesen, hogy mi volt a gondja azzal az amerikai javaslattal, amit az ukránoknak még szerdán adott át Kijevben Scott Bassent pénzügyminiszter.
„Az egyezmény Ukrajna gyarmatosítását jelentené, ezért Zelenszkij nem írhatja alá” – nyilatkozta a hírügynökségnek egy volt vezető ukrán tisztviselő.
Hughes szerint azonban egy későbbi orosz agresszió esetére a legjobb biztonsági garancia Ukrajna számára és a tartós béke záloga az Egyesült Államokkal való gazdasági együttműködés volna. „Ezt felismerte az USA, felismerte Oroszország is és az ukránoknak is muszáj felismerniük” – jelentette ki a szóvivő.
Az egyezménnyel kapcsolatban azonban nem csak gazdasági és biztonságpolitikai fenntartásai vannak Kijevnek, hanem katonaiak is. A müncheni egyeztetésen ugyanis az amerikai fél leginkább a témának a kereskedelmi, illetve gazdasági vetületeit boncolgatta.
A lelőhelyek felderítéséről és az ukránokkal a kitermelésre alkotott partnerségről akartak beszélni, miközben arról nem nagyon esett szó, hogy mi lesz, ha folytatódik az orosz agresszió. A lelőhelyek egy jó része ugyanis a frontvonal közelében, illetve az oroszok által megszállt területeken található.
A hírügynökségnek nyilatkozó volt ukrán vezető tisztviselő szerint erre az amerikaiaknak nem voltak kész válaszaik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.