Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bár autóból többet sikerült exportálni januárban, mint egy éve, villamos gépekből jóval kevesebbet. Az export volumenben és értékben is nőtt.
Idén januárban a kivitel volumene 2,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, a behozatalé viszont 1,3 százalékkal elmaradt attól. Az aktívum 903 millió euró volt, az egyenleg 343 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. A decemberihez képest az export kiigazított volumene 0,4 százalékkal bővült, az importé gyakorlatilag nem változott.
A kivitel értéke 11,9 milliárd euró (4920 milliárd forint), a behozatalé 11,0 milliárd euró (4549 milliárd forint) volt, euróban az export értéke 3,8, az importé 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Forintban kifejezve ez a kivitelben 7,1, a behozatalban 8,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ehhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy közben a forint árfolyama az euróhoz mérten 7,8, a dollárral szemben 14 százalékkal gyengült.
A naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 2,7 százalékkal emelkedett, a behozatalé 1,3 százalékkal mérséklődött.
Az uniós tagállamokba irányuló kivitel volumene 0,2, az onnan érkező behozatalé 0,3 százalékkal bővült. A termék-külkereskedelmi mérleg mindössze 8,1 millió euróval javult, 1,4 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 70 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 10 százalékkal emelkedett, a behozatalé 5,8 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 335 millió euróval javult, 502 millió eurós passzívumot mutatott.
Ezek az értékek ettől függetlenül biztatóbbak, mint a decemberiek voltak, amikor mind az autóexport, mind az akkuexport csúnyán visszaesett.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.