Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagy Márton a héten bejelentette, hogy a kormány módosítja az idei évre várt gazdasági növekedés mértékét. A korábbi 3,4 százalék helyett várhatóan 2,5 százalék körül alakulhat az idei évben a GDP növekedése. Ez természetesen rossz hír a teljes hazai gazdaság számára, de van egy külön ok, ami miatt a nyugdíjasok még szomorúbbak lehetnek.
A napokban Nagy Márton jelentette be, hogy a korábban várt 3,4 százalék helyett kisebb mértékben, 2,5 százalékkal bővülhet idén a hazai gazdaság.
Önmagában egy szomorú hír a magyar gazdaságnak, hogy a kormány rontja a GDP kilátásokat, hiszen az alacsonyabb gazdasági teljesítmény kisebb fogyasztást, kevesebb vásárlást jelent a fogyasztóknak, és jó eséllyel kevesebb bevételt eredményez a vállalkozásoknak. Az állam sem örülhet az eseményeknek, például a GDP arányos éves hiányt így nehezebb lesz menedzselni: nominálisan ugyanakkora hiány a vártnál kisebb GDP-ből nagyobb hányadot tehet ki.
A nyugdíjprémiumot két tényező alapján határozzák meg:
A két tényező szorzata adja a nyugdíjprémium összeget, melyet novemberben megkaphatnának az idősek. Vannak ugyanakkor felső limitek mindkét tényező esetében. A GDP növekedésen alapuló tényező nem haladhatja meg a 4-es értéket. Gyakorlatilag ezt az értéket veszi fel ez a tényező minden 7,5 százalékot meghaladó GDP-növekedés esetén. A nyugdíjból származó tényező pedig nem haladhatja meg a 20 000 forintot.
A Bankmonitor szakértői egy példán keresztül bemutatják a nyugdíjprémium kiszámítását. Tételezzük fel, hogy a GDP várt növekedése 4%, a nyugdíj összege pedig 242 ezer forint. Ebben az esetben az első tényező mértéke 0,5, míg a második tényező 20 000 forint. (A 242 ezer forint negyede meghaladná ezt az értéket, ezért a felső limitet kell alkalmazni.) A két szám szorzata alapján a nyugdíjprémium 10 000 forint lenne az adott példában szereplő idős számára.
A korábbi növekedési kilátás is elmaradt egy hajszállal a 3,5 százaléktól. De itt még lehetett reménykedni, hogy a vártnál jobb teljesítmény mellett a gazdaság átlépheti ezt a küszöböt. Sajnos az első hónap adatai és az új kilátások mellett már érdemben messzire sodródott ez az érték.
Nem szabad összekeverni a nyugdíjprémiumot a nyugdíjkorrekcióval. Míg előbbi a GDP-től, addig utóbbi az infláció alakulásától függ. Akkor fizetnek nyugdíjkorrekciót novemberben, ha az év elején a nyugdíjemelés alapjául szolgáló inflációt az év első nyolc hónap tényadatai alapján becsült infláció meghaladja.
Az idei évben szinte garantált, hogy erre sor kerül. Az év elején ugyanis 3,2 százalékos inflációt vártak, ez alapján emelték meg a nyugdíjakat. A kormány azonban a napokban a várakozását megemelte 4,5 százalékra, és ez alapján el is különített egy összeget a novemberi korrekció megfizetésére.
Természetesen az is elképzelhető, hogy a rosszabb GDP adat ellenére prémiumot, vagy más juttatást fizet a kormány az időseknek. Ez természetesen nincs megtiltva, ugyanakkor a klasszikus, lefektetett szabályok alapján várhatóan idén nem kell nyugdíjprémiumot fizetni.
A nyugdíjak és a bérek közötti szakadék egyre szélesedik a nyugdíjkorrekció, nyugdíjprémium ellenére. Bárki ellenőrizheti a Bankmonitor kalkulátorával, hogy mekkora nyugdíjra számíthat a fizetése, egyéb adatai alapján.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.