Kanada enyhít az amerikai árukra kivetett vámokon

A két félre további egyeztetések várnak.

  • HVG
Kanada enyhít az amerikai árukra kivetett vámokon

Mark Carney kanadai miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy az acélra, alumíniumra és autókra kivetett vámok egyelőre érvényben maradnak, de más termékek esetében szeptember elsejétől eltörlik azokat. Történt mindez azután, hogy Carney és Donald Trump amerikai elnök először egyeztettek telefonon azt követően, hogy nem tudtak megállapodni a kijelölt határidőn belül, írja a BBC.

Kanada korábban 25 százalék vámot vetett ki az Egyesült Államokból érkező, 30 milliárd kanadai dollár értékű importárura. Ez válaszlépés volt az Egyesült Államok hasonló intézkedésére, ráadásul augusztustól 35 százalékos vámtarifa vonatkozik minden olyan kanadai termékre, amely nem felel meg az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodásnak.

„Ez újra megteremti a szabadkereskedelmet a két ország közötti áruk túlnyomó többsége esetében” – fogalmazott Carney a bejelentése kapcsán. A Fehér Ház üdvözölte Kanada döntését, bár azt „régen esedékes lépésnek” minősítette, és jelezte, hogy folytatják a kereskedelmi és nemzetbiztonsági tárgyalásokat. Donald Trump megerősítette, hogy a közeljövőben ismét egyeztet Carney-val.

Kanada azon kevés országok egyike, amelyek megtorló vámokat vezettek be az Egyesült Államokkal szemben – Kína mellett –, válaszul Trump globális kereskedelmi stratégiájára. A közvélemény-kutatások szerint a kanadaiak többsége támogatta ezeket a válaszlépéseket.

„Ahogy igyekszünk rendezni a fennmaradó kereskedelmi vitákat az Egyesült Államokkal, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megőrizzük ezt az egyedülálló előnyt a kanadai dolgozók és vállalatok számára” – nyilatkozta a kanadai elnök.

A következő hetekben a cél az lesz, hogy felgyorsítsák a tárgyalásokat az autóipar, acél, alumínium és faipari termékekkel kapcsolatban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.