Tetszett a cikk?

Gyorsan növekszik a kábítószer-termelés Afganisztánban és ez aláaknázza a demokratizálódást az országban - állítja az ENSZ Kábítószer- és Bűnözésellenes Hivatala.

- A kábítószer rákfenéje aláássa az ország még törékeny demokratikus intézményeit, amelyeket ezért sürgősen erősíteni kell - jelentette ki Antonio Mario Costa, az ENSZ-hivatal főigazgatója a La Stampa című olasz lapban megjelent interjúban.



Az UNODC november 4-én közzéteendő éves drogjelentéséből idézve Costa azt mondta, hogy Afganisztánban ismét erőteljesen növekedett a máktermelés. Az ópium alapanyagául szolgáló növényt tavaly már 86 millió hektáron termesztették.



Miután a Burma, Kambodzsa és Laosz közti "Aranyháromszögben" jelentősen visszaesett a máktermelés és drasztikusan csökkent a koka-levél termesztése az Andok országaiban is, ma Afganisztán tűnik a világ legnagyobb kábítószer előállítójának.



Az ENSZ adatai szerint az Afganisztánban termelt mák (ópium) több mint 80 százalékát a helyszínen heroinná alakítják át. Becslések szerint már tavaly is 750 ezer ember élt drogtermelésből az országban, idén pedig már meghaladhatja az egymilliót is a kábítószer-szektorban foglalkoztatottak száma.



Costa egyetlen biztató jelet lát, azt, hogy 300-ról 100 dollárra zuhant a parasztoknak fizetett kilónkénti ár, ami a termelés visszafogására késztetheti az afgán földműveseket.
Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Összeolvad a két népszerű stockfotós oldal, a Getty Images és a Shutterstock

Összeolvad a két népszerű stockfotós oldal, a Getty Images és a Shutterstock

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell