Kolumbiai gerillák megölték tíz túszukat, köztük egy megyei kormányzót és egy volt védelmi minisztert, akiknek a kiszabadítására a hadsereg kommandósokat küldött.

A kommunista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillái hétfőn agyonlőtték az egy éve túszul ejtett Guillermo Gaviriát, Antioquia megye kormányzóját és Gilberto Echeverry megyei békebiztost, volt védelmi minisztert, továbbá nyolc, velük együtt fogva tartott katonát - még mielőtt a kiszabadításukra érkező különleges egység elérte volna a Bogotától 280 kilométernyire északnyugatra, Urrao település mellett lévő táborukat. A mentőakciót a hadsereg hat napja készítette elő a légierő gyorsan bevethető egységének részvételével. A különleges erők 75 tagja hétfőn indult rohamra helikopterek és repülőgépek támogatásával. A táborba behatoló katonák már csak a holttesteket találták. Az akció során összecsapásra nem került sor. A FARC Álvaro Uribe elnökre hárította a felelősséget a túszok haláláért, mivel ő rendelte el erőszakos kiszabadításukat.
Megfigyelők szerint a mészárlás bizonytalan időre elhalaszthatja a hónapok óta várt fogolycserét. A FARC börtönben lévő tagjainak elengedését akarta elérni, cserében az általa fogva tartott politikusok és katonák szabadságáért. A gerillaszervezet túszai között van a szintén több mint egy éve elrabolt Ingrid Betancourt környezetvédő, volt elnökjelölt, egy másik volt miniszter, 16 (különböző szintű) képviselő, 47 helyi katonatiszt, valamint három amerikai polgár.
Uribe keményen próbál fellépni a baloldali gerillákkal, a szélsőjobboldali milicistákkal és a kábítószer-csempészekkel szemben. Egyharmaddal növelte a katonai kiadásokat, és a múlt héten kérte amerikai kollégáját, George Busht: toldja meg a Kolumbiának nyújtott katonai segélyt pilóta nélküli felderítő gépekkel és az iraki háborúból visszamaradt felszerelésekkel. (MTI)
Elkészült a Cápasuli az Állatkertben

Elkészült a Cápasuli az Állatkertben

Óriáspénisz is volt az előadásban, de egy kamu cigaretta miatt kaptak büntetést

Óriáspénisz is volt az előadásban, de egy kamu cigaretta miatt kaptak büntetést

Ki a nagyobb keresztény a Kossuth téri karácsonyfa körül: a kormány vagy a tüntetők?

Ki a nagyobb keresztény a Kossuth téri karácsonyfa körül: a kormány vagy a tüntetők?

Elképesztő légifelvételen vágtat több száz szarvas Baranyában - videó

Elképesztő légifelvételen vágtat több száz szarvas Baranyában - videó

Az EP-nek már tetszik, hogy jogállamisághoz kössék az EU-pénzek kifizetését

Az EP-nek már tetszik, hogy jogállamisághoz kössék az EU-pénzek kifizetését

Amikor a betlehemet is rohamrendőrök védik

Amikor a betlehemet is rohamrendőrök védik