A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója kedden látogat a közel-keleti országba, miközben az izraeli atomenergia-bizottság az ország nukleáris kutatásairól szóló honlapot nyitott.

Közvetlenül Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának keddi látogatása előtt Izrael megtette az első lépést, hogy nyitottabban kezelje atomprogramját. Az izraeli atomenergia-bizottság a nukleáris kutatások rólszóló honlapot nyitott, amelyen még a Negev-sivatagban erősen őrzött dimónai atomreaktor képe is látható, az atomfegyverek kérdéséről azonban nem esik szó. Az internetes oldalon www.iaec.gov.il csak általános információk találhatók a magreaktorról, az atomkutatásról, de állásajánlatok között is válogathat a böngésző.



Baradei, aki utoljára hat éve járt Izraelben, mostani kétnapos jeruzsálemi látogatása során atomfegyvermentes övezetre tesz javaslatot a Közel-Keleten. Szakértők egybehangzó véleménye szerint Izraelnek már évtizedek óta van atomfegyvere - ezt Izrael nem ismeri el, de nem is tagadja. Az ország mindmáig vonakodott pontos adatokat közzétenni atomprogramjáról, emiatt szomszédai rendszeresen élesen bírálják. Líbia döntése óta, miszerint leállítja atomfegyverprogramját, Izraelre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy mondjon le az atomfegyverekről.



Több száz atombombát állíthatott már elő Izrael



Az izraeli atomtitkot 1986-ban egy brit újságnak felfedő Mordeháj Vanunutól származó adalékok alapján elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy az ország nem kevesebb mint 200 atomfegyvert állított elő - a világ 5. legnagyobb atomhatalmává téve Izraelt. A legutóbbi amerikai hírszerzési becslések közel 80 rakétára teszik az arzenált. Azóta, hogy Vanunu beszámolt a sivatagi Dimónában felépült reaktorról, komolyabb adatok nem szivárogtak ki.



Történészek szerint Izrael 1969-ben biztosítékot kapott az Egyesült Államoktól arra, hogy nem fogják rákényszeríteni az atomsorompó-szerződés aláírására, ha tartózkodik a kísérleti atomrobbantásoktól. A NAÜ üdvözölné, ha Izrael megnyitná létesítményeit az ellenőrzések előtt, de Baradei kijelentette: nem fogja kioktatni az izraelieket arról, hogy be kell-e ismerniük atombombák birtoklását. (MTI)
Sokak életét menthetné meg a drón, amit egy kínai diákcsapat tervezett

Sokak életét menthetné meg a drón, amit egy kínai diákcsapat tervezett

Az oroszok nem számolnak Paks II. további csúszásával

Az oroszok nem számolnak Paks II. további csúszásával

A japán „hóhér” és a mohó cégvezér, vádat emeltek az autóipar Carlos királya ellen Tokióban

A japán „hóhér” és a mohó cégvezér, vádat emeltek az autóipar Carlos királya ellen Tokióban

Elkezdődött a lehűlés: havas eső, hó is eshet

Elkezdődött a lehűlés: havas eső, hó is eshet

Hogyan kerülhető el a súrlódás a csapaton belül?

Hogyan kerülhető el a súrlódás a csapaton belül?

Liptai Claudia 17 év után otthagyja a TV2-t

Liptai Claudia 17 év után otthagyja a TV2-t