Versenyfutás Arafat eltűnt vagyonáért
Számos megfigyelő szerint már csak arról vitatkozik Arafat környezete, mikor kapcsolják le a palesztin vezetőt a lélegeztetőkészülékről. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg felesége és a palesztin vezetők közötti versenyfutásban valaki nem győz: a "jutalom" 1 milliárd dollár, azaz csaknem 200 milliárd forint, az a pénz, amit egykor Arafat gondozására bíztak.
Óvatos becslések szerint 1995 és 2000 között Arafat a világ különböző bankjaiban mintegy 1 milliárd dollárt helyezett el saját számlára, ezeket a pénzeket a Palesztin Hatóság számláiról utaltatta át.
A Nemzetközi Valutaalap tavaly átvilágította a Palesztin Hatóság számláit, illletve a Palesztin Kereskedelmi Szolgálat (PCSC) tevékenységét – ez utóbbi tartotta kézben, a Hatóság monopóliumaként a cigaretta, benzin és cement eladását -, és megállapította, hogy az Arafat tel-avívi bankszámlájára öt év alatt befolyt 897,6 millió dollár titokzatos körülmények között szőrén-szálán eltűnt. A pénzt valaki (vagy valakik) 1999-ben ismeretlen külföldi számlákra utalta (utalták) át.
Az Intifadát követően 119 millió dollár visszakerült a Palesztin Hatóság kasszájába, de a maradék 778 millió sorsa máig ismeretlen. De ennél is nagyobb összegről van szó. Nem készült ugyanis nyilvántartás a Palesztin Hatóság által beszedett adókról, és arról sem, hogy Mohamed Rashid, Arafat pénzügyi tanácsadója - aki a befolyt pénz egy részét külföldön ruházta be - mekkora bevételre tett szert. Arról sincsenek pontos adatok, mi történt azzal a 6,5 milliárd dollárral, amit a nemzetközi közösség segély gyanánt folyósított a Palesztin Hatóságnak 1994 és 2003 között. (AP, Haaretz)