100% Zappa
A Budapesti Őszi Fesztivál rendezvénye
Km.: Ed Mann, Mike Keneally, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (karmester: Fischer Ádám), Modern Art Orchestra (művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél)
október 13., Millenáris Teátrum
Frank Zappa Megidézték szellemét © Gramofon |
Kicsit bizonytalanul „kommunikálta” a BŐF a közönségének, hogy ez a koncert valójában három koncert, és
egy jeggyel lehet végigülni délután négytől hajnali fél egyig az előadást. A fesztivál nyitóestjén a hostessek meg is ijedtek ettől a kérdéstől, de aztán hamar kiderítették, amit másnap már a Millenáris Teátrum ajtajaira is kiírtak: a jegyek mindhárom koncertre érvényesek. A négyezer forintos jegyár így már nem is volt borsos.
Álmosan indult a szombat délután. Zappa egykori zenésztársai, Mike Keneally és Ed Mann muzsikálgattak kettesben. Kenneally boldog volt, hogy másfél évtized után Pesten láthatja viszont barátját, de ezt a hosszú kihagyást azért a produkció megsínylette. Ponty és Zappa témájával, a Revised Music For Guitar And Low-Budget Orchestrával kezdtek, és a költségkímélés kényszere végig velünk maradt, mert hiányzott a zenekar. Keneally ugyan gitáros, de pompásan zongorázik is – bizarr látvány, nyakában a gitárral –, sőt Mann nagy kiterjedésű ütőhangszeres parkjához is odasomfordált egy-egy ütem erejéig. Mann gongológus – szokta magáról mondani ironikusan. Főleg vibrafonon és marimbán játszik, a bajok nem is itt vagy a gongokkal, hanem az odakészített elektronikai kütyükkel voltak. Stúdióban biztosan hatásosan kezeli őket, élőben azonban nem volt ezeknek ura, mintha kevesellte volna, hogy csak két keze van, kiesett a (gépi) ritmusból, kapkodott. Összesen két számban tudtak olyan igazi lüktetést adni, ami visszaadta a Frank Zappa-sikerek dögösségét, akinél polgárpukkasztás és végtelen zenei igényesség kéz a kézben jártak. Akinek nincs a fülében néhány klasszikus Zappa-sorlemez, annak ez a – csak reflexiókat közlő - duó nem tudta felkelteni az érdeklődését.
Viszont a holtakat is felkeltette, de legalábbis megidézte a vitalitással, lelkesedéssel és a Zappához nélkülözhetetlen öniróniával dirigáló Fischer Ádám a jócskán kiegészített Rádiózenekar élén. Zappa szimfonikus zenekari életművével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy Varèse-t gyerekként hallva lett muzsikus, többek között Eötvös Péterrel is dolgozott egy máig kiadatlan felvételén. Az eredetileg Kent Naganóval készült szimfonikus felvételeiből hallottunk négyet; Zappára jellemzően ezek a témák több átalakulás után nyerték el az ebben a verzióban hallható formájukat. Hol preciőz és alpári humorú, hol pöffeszkedő és kecsesen odébb villanó zene ez. Egy-egy Zappa kompozíció a La Valse-t idézően alkalmaz kettős optikát, egyenes és ironikus tükrözést. A Rádiózenekar szólamai és improvizáló (!) szólistái nehéz feladatukat – egy-két ritmikai pontatlanságtól eltekintve – szinte tökéletesen ellátták, örültek a szokatlannak, meghökkentőnek. Különösen a Pedro’s Dowry, egy ütősekkel és jazzes ritmikával zsúfolt darab feküdt nekik. A közönségnek meg az, hogy Zappa kortárs (klasszikus) zeneszerzőként – rockos és jazzes zenei hinterlandjához hű maradva – könnyebben befogadható, mint ilyen kapaszkodókat nem kínáló társai.
Zappa, úgy sejtem, meg lett volna elégedve, ha látta volna, hogy Fischer Ádám sötétkék csíkos inget vett fel, Tom Trapp, a harmadik koncert karmestere meg fehéret. Nyílván úgy gondolták, hogy a jazzistáknak az illő komolyságot, a „komolyzenészeknek” az illő lazaságot kell egy Zappa-estre hozniuk. A kortárszene felé leginkább nyitott magyar jazz big band, a Modern Art Orchestra kapta azokat a kottákat (állítólag – az MR Szimfonikusokhoz hasonlóan – igen későn, a jogokra és jogdíjakra cerberusként vigyázó özvegytől), amelyek Trapp hangszerelésében örökbecsű Zappa-számokat tartalmaztak. A koncertre bőven elégnek bizonyult a három összpróba, amelyen mindhárom amerikai részt vett.
Az a legfeljebb két tucatnyi embert kitevő kemény mag a közönségből, amaly délután négy óta bírták, Zappát szerzőként is újabb oldaláról ismerhették meg, és azt láthatták, hogy ezúttal Keneally fantasztikusan jól, Mann majdnem mindig jól játszik, Trapp pedig azt is kihozza a kottából dirigensként, amit a szerző bele se írt. Méltán volt tomboló siker a nagy sláger, a Zomby Woof nagyzenekari letétje; a MAO szólistái (főleg Mester Dániel és Fekete-Kovács Kornél) is kitettek magukért, ahogy a minden hájjal megkent zenekar is végig lubickolt ebben a közegben.
Zipernovszky Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely