Koncepciótlan Puccini-zsenge félszcenírozva
A Puccini-évben nehéz bármiféle újdonsággal előrukkolni, hiszen művei a legnépszerűbbek közé tartoznak. Így aztán mindenki az érdekességre hajt: Torre del Lagóban például – ahol operái tetemes részét komponálta és ahol évtizedek óta Puccini Fesztivált rendeznek nyaranta – az ifjúkori zsengét, az Edgart állítják idén a középpontba. Ezt mutatták be félig szcenírozva a budapesti Operaházban is, a Tavaszi Fesztivál keretében.
Puccini: Edgar
Rendező: Éry-Kovács András, karmester: Kovács János
március 18., Magyar Állami Operaház
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében
Giacomo Puccini Jó zene, erőtlen librettó © Gramofon |
A korabeli közvélemény dicsérte az Edgar zenéjét, és lesújtó véleménnyel volt a librettóról. A történet bonyolult, mégis szimpla; a papírmasé-figurákba nehéz életet lehelni. Érdemes-e akkor elővenni egy ilyen, sok szempontból kétséges alkotást? Az évforduló okán helyes vállalkozás, s egy erősen húzott koncertverzió egyszeri élményként elfogadható. Azt azonban úgy látszik, nehezen döntötték el az Operaházban, hogy tényleg egy puritán produkciót akarnak, vagy néhány további előadás tervét is dédelgetik. Így Zeke Edit sallangtalan színpadán (az utolsó felvonásban egy luxus cabrióval fölfényezve), Nemes Takách Kata mutatós mai ruháiban jelennek meg a szereplők. Éry-Kovács András rendezői elképzelése is a jelenbe, de legalábbis a XX. századba vezetné a nézőt, de a történet és a muzsika ellenáll e törekvésnek. A figurák nincsenek kitalálva, poénnak édeskevés az éji homálybeli napfürdőzés. A megmentett város előadásának, a zeneakadémisták Szerelmi bájital-vizsgájának kellékei köszönnek vissza, ami önmagában még nem lenne baj, hiszen nehéz falrengetően új ötletekkel előállni. Az viszont már nagy probléma, hogy sem az összehordott holmiknak, sem a szereplők viszonyának nincs kohéziója.
A férfiak szerepe kevésbé hálás, mint a nőké. A beszédes nevű Fideliához, a hűség megtestesítőjéhez tartozó Gualtierót és Frankot Szvétek László és Kálmándi Mihály alakította; formátlan szerepükhöz valószínűleg kevés értelmezési támogatást kaptak, néhány régi manírt hívtak eszközül. Kálmándinak jutott a súlyosabb figura, amelyet zeneileg korrekt módon oldott meg. A szelíd Fidelia és a buja, a gyilkosságig vad Tigrana kettősét Herczenik Anna és Mester Viktória játszotta. A címszerepben Fekete Attilát hallottuk, akinek énektechnikája változatlanul öngyilkos. Ha továbbra is a hangerőt tekinti egyetlen kifejezési eszközének, az Operaház rövidesen egy értékes orgánumot veszít. (Volt már rá példa.) Lehet, hogy pro forma van nyelvi korrepetitor a házban, de munkájának eredménye nem hallatszik. Így a főhős amo-t – lásd a szappant – énekel ámo (fonetikusan írva) helyett, és így tovább. Az év végére tervezett Puccini-hétig lesz munka elég…
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
Klasszikus metál virágmintával
Más idők járnak már, mint a századelő Párizsában: hiába a MÜPA profi akusztikája, hiába a gyönyörű látvány, hiába az egzotikus hangzás – Indonézia tradicionális zenéje nem okoz akkora revelációt ma Budapesten, mint százegynéhány éve, amikor Debussy írt dicshimnuszokat a gamelánzenéről. Az okok elemzése helyett a koncert számos apró szépségéről emlékezünk meg.
Extázis Michel Camilóval
Michel Camilo jöttének hírére igencsak felbolydult a hazai jazzrajongók tábora – olyannyira, hogy zsúfolásig megtöltötték a Millenáris Teátrum széksorait. Még meg sem jelent a színpadon, de a konferanszban nevének említésére már óriási lelkesedésének adott hangot a publikum. Meg is kapták tőle, amit vártak.
Fesztivál felnőtteknek: LOW, Budapest
Lassan bezár a LOW holland-flamand kulturális fesztivál. Kissé rezignáltan mondunk búcsút ennek a február közepe óta tartó eseménysorozatnak. Felhős homlokkal, de reménykedve: a kortárs művészet egyszer teret és közönséget nyer Budapesten is, és majd csak az számít, hogy mit ismersz a világból és mit teremtesz.
Méltatlan nyitány a Tavaszi Fesztiválon
Rá lehet sütni a kritikusra, hogy túlságosan kényes, de számomra bizony rosszul összeállított, nem kellő gonddal szervírozott menü benyomását keltette a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. Nincs mit tenni, mint várni a többi koncertet és a többi világsztárt – hogy mielőbb feledhessük a Bajor Állami Zenekar és Kent Nagano középszerű produkcióját.
