Tetszett a cikk?

Állóhelyes teltházzal fogadta a közönség a Zap Mama koncertjét a Millenáris Teátrumban. Az itthon is népszerű afrikai-európai formáció többször is fellépett már magyarországi fesztiválokon, most a 2007-es Spermoon című lemezét mutatta be Budapesten. Világzenei produkció helyett majdnem popzene szólt, de annál azért mégis több: igazi hangszereken játszottak és a vokalisták sem tátogtak.

Zap Mama
szeptember 12., Millenáris Teátrum

Marie Daulne
Hullámzó este volt
© Gramofon
Marie Daulne az egykori Belga-Kongóból elszármazott énekesnő. A történelmi örökségről azért érdemes megemlékezni egy pillanatra, mert a Brüsszelben élő művésznő zenekara, a Zap Mama ma inkább úgy ábrázolja az afrikai zenei gyökereket, mint ahogy egy európai zenekar idézi fel a Szaharán túli egzotikus hangzásokat. Pedig Launde hajdanán azzal indult, hogy Európában élő afro énekesnőkkel közösen alakított a cappella zenekart, már akkor is Zap Mama néven. Aztán a többiek szép lassan lemorzsolódtak, helyüket pedig stúdiózenészek töltötték fel. (Az egykori tagok között ott volt Sabine Kabongo is, akivel később a Zawinul Syndicate-ben találkozhatott újra a közönség.) Az a cappella most is érdekli Laundét – a többsávú felvétel segítségével egész vokál- és csettintő-ritmuskíséretet énekelt fel saját szólama mögé. A koncert egyik szép, emlékezetes színfoltja maradt az a pillanat, amikor ez az egyszemélyes produkció megszólalt. További különlegesség a sokoldalú ütőhangszeres, Yassin Daulne játéka, aki szólisztikusan szkreccselő DJ-ként és raggamuffin rapperként is mélyen a markunkba nyomta névjegyét.

Launde hangja igazán sok lehetőséget rejt magában, és olykor – amikor ő is úgy akarja – az élményből a közönség is kaphat morzsákat. Egyszer a témát saját fejhangja és egy pánsíp váltogatásával vezette föl, aminek következtében igencsak különleges hangzással ajándékozta meg az ilyesmire fogékony hallgatókat. Ám kevés volt az igazán zenei gesztus a Zap Mama kétórás koncertjén.


Az énekesnő hangterjedelméről csak komoly beleélő képességgel lehetett fogalmat alkotni – a popos-funkys zenei szövet, és az előtte kibontakozó egyszerű, olykor butácska dallamok egyszerűen nem kínáltak olyan alkalmat, amikor valóban megmutathatta volna képességeit. Sokkal több borzongás jut a hallgatónak ebből a szempontból a Zap Mama lemezeit hallgatva. A basszusgitáros és a vokálba is besegítő Ida Nielsen kísérőszólamot játszva erős, gyakorlott és határozott, ám egyszer szóló is jutott neki, és annak bizony csúnya felsülés lett a vége. Ekkor a dob és a billentyű egyesített erővel próbálta kisegíteni a saját slapjébe gabalyodó, a tempóból lemaradó zenészt.

A koncert egésze igencsak hullámzóra sikeredett. Úgy éreztem, a Zap Mama igazi hangja bele van kényszerítve egy öncélú, sikerorientált produceri elképzelésbe, amelyből a zenekar keresi a kitörési pontokat. A rengeteg sematikus ritmikai és zenei megoldást kevés eredeti ötlet igyekezett ellenpontozni. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy színpadi produkcióként nagyon erős a ritmusszekcióból (gitár, basszus, dob, perka), teres háttérvokálból és billentyűből álló formáció. A show minden eleme a megtervezett helyén van, arányaiban jó a hangzás, és a zenekarvezető fantasztikus szuggesztíven tartja kézben a színpad valamennyi közreműködőjét.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Mesterlegény és űrturista: milyen volt Bartók Salzburgban?

Salzburgban, az ünnepi játékok Bartók-sorozatában Gregory Vajda, azaz Vajda Gergely ugrott be vezényelni a megbetegedett Eötvös Péter helyett. A „százfejű sárkány”, vagyis a Bécsi Filharmonikus Zenekar nem falta föl az ifjú muzsikust, sőt az együttes tagjai – karöltve a bécsi Operaház kórusával – szeretettel ünnepelték a harmincas éveiben járó magyar karmestert. Ahogy a kritikus látta!

Gramofon

Zempléni anziksz

Sárospatak tavaly óta meglepően sokat szépült, de futómuskátlik díszítik a sátoraljaújhelyi erkélyeket is. Úton-útfélen romantikus vendégházakat és fogadókat hirdetnek Zemplénben. Az autóutak még nem jók, de a biciklisek számára ez a vidék majdnem a paradicsom. Megengedem magamnak azt a valamelyest túlzó megállapítást, hogy ennek az országrésznek a felzárkózásában nem csupán a borgazdaságok befektetői részesek, hanem jelentős mértékben a Zempléni Fesztivál is.

Gramofon

Balkáni summer feeling

Az éghajlatváltozás miatt (is) egyre nehezebb nyári fesztiválokat rendezni a Kárpát-medence centrumában. Egyszer tikkasztó a meleg, máskor hűvös szél röpíti el a hangot és cibálja a szereplők ruháját. Nem számíthatták ki a margitszigeti operapremier – Gounod: Rómeó és Júlia – szervezői-rendezői sem az időjárási körülményeket. Csak egyet tudhattak biztosan: a helyszín egyelőre nem ideális a jó értelemben vett magaskultúrához.

Gramofon

Mahler Ünnep: a nagy sztár nélkül is siker

Már négy karcsú kötet sorakozik a könyvespolcon: a Budapesti Mahler Ünnepek gondosan szerkesztett összefoglalói. Visszakereshetjük, miként alakult a Művészetek Palotája évadnyitó eseménysorozatának struktúrája. Nem sokat változott. Ám ez nem rugalmatlanságot, hanem hagyományteremtő gesztust mutat. Olyasfajtát, ami Mahlernek is tetszene.

Gramofon

Még mindig tüzes a Fehér Ló

Rezignáltan figyelik a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjai a Sziget fesztivál programkínálatának kommercializálódását. A kevés, zeneileg izgalmas kivétel közé tartozott a Roma sátor programja, ahol a hagyományőrzés mellett progresszív, energikus produkciók is megjelentek. Például a Parno Graszt muzsikája.

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA