Rezignáltan figyelik a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjai a Sziget fesztivál programkínálatának kommercializálódását. A kevés, zeneileg izgalmas kivétel közé tartozott a Roma sátor programja, ahol a hagyományőrzés mellett progresszív, energikus produkciók is megjelentek. Például a Parno Graszt muzsikája.

Parno Graszt
augusztus 17., Sziget fesztivál, Roma Sátor

Parno Graszt
Elementáris erővel, mint rendesen
© Gramofon
Nem sírom vissza a 10-15 évvel ezelőtti viszonyokat, amikor indiai klasszikus zene és progresszív world-jazz szólt a fesztivál Nagyszínpadán – az idő halad, és jó, ha egy fesztivál fejlődik. Azt sem illetem bírálattal, hogy mára a Sziget sokkal inkább hatalmas popfesztivállá duzzadt, és az értékteremtő (értsd: valódi énekes-hangszeres felkészültséget és művészi invenciót igénylő) műfajok számára egyre szűkebb a tér. De nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagyon sokan – köztük a média számos képviselője is – a mai magyar kulturális élet egyik legkiemeltebb eseményének deklarálják a Szigetet. Ez ugyanis tévedés: ma a Sziget jóval inkább hasonlít egy szórakoztató „megacenterre”, semmint mély, maradandó szellemi élményeket előidéző, vagyis valódi kulturális eseményre.

A Szigetnek elképesztően professzionális a csapata, amely ma már semmit sem bíz a véletlenre. A célközönség megszólítása tudatos és sikeres. Az is világos, hogy ez a célközönség alapvetően nem kíváncsi az előbb említett értékteremtő zenei műfajokra. Még a legkisebb színpadok esetében is jóval töményebb a nézősűrűség ott, ahol egy DJ váltogatja laptopján a sávokat és néha beleüvölt valamit a mikrofonba, mint ott, ahol egy szaxofonos a hangszerét fújja. Megdöbbentő volt tapasztalni például, hogy a Jazz-sátornál este 10 órakor kongott a sátortér, mindössze tízegynéhány ember lézengett sörrel a kezében. Igaz, idén a jazz minden eddiginél eldugottabb helyre került, aminek egyetlen előnye az volt, hogy nem zavart annyira a Nagyszínpadról áradó zaj. Végül Maceo Parkerre megtelt a sátor, ám az ő zenéjét már eddig is számos alkalommal élvezhette a fővárosi közönség a Duna-part egy másik pontján.

Kevés volt az igazán izgalmas program, amelyre felkaphattam volna a fejem az idei kínálatban. Általánosságban – így persze talán elnagyoltan is, ezt nem tagadom – az volt a benyomásom, hogy a színpadfelelősök biztosra mentek, rengeteg jól bejáratott, a magyar közönségen már többször letesztelt zene jelent meg a jazz- és világzenét kínáló fertályokon is. Kevés az új próbálkozás, a Sziget nem a zenei kísérletezés, az útkeresés terrénuma. A valódi tehetséggondozás, fiatal művészek felléptetése pedig fájó hiány egy olyan fesztiválon, amelynek szervezői oly nagy elánnal lobbizták ki néhány éve a PANKKK programot.

A kevés, zeneileg izgalmas kivétel közé tartozott a Roma sátor programja, ahol a hagyományőrzéssel teljesen mellérendelt viszonyban képviseltették magukat a progresszív, energikus produkciók. Közülük a Parno Grasztot emelem most ki – nem csak azért, mert pár éve hatalmas szenzációként robbantak be a magyar zenei tudatba. A szabolcsi cigányok zenéje azóta bejárta a világot, óriási sikereket aratva minden színpadon. Oláh József és zenészei tapasztalt, rutinos fesztiválozókká váltak, akik a teltházas, tomboló közönség előtt sem jönnek zavarba. Mindezt jó volt látni; érezni, hogy nemcsak összeszokott előadókként, de profi színpadi muzsikusokként képviselik az országot szerte a világban.

Az igazi különlegesség persze abban az elemi erőben rejlik, amely árad a Parno Graszt jelenlétéből. Csodálatos volt tapasztalni, hogy a zenekar mit sem veszített lendületéből az évek során. Már a rövid hangbeállás alatt, amikor még el se kezdték a koncertet, olyan feszültséget teremtettek a nézőtéren, amilyenre sok zenekar az utolsó zenei puskaporát tartogatja. És bár zeneileg nem volt makulátlan a produkció – sokszor lehetett hamiskás, szétesős pillanatokat tetten érni –, az energiaátadás, amelyről a színpadi zene oly sok esetben szól, olyan elemi erővel valósult meg, amit egy hagyományos muzsikát játszó zenekartól kompromisszumok nélkül ritkán várhatunk.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Sok revü, kevés zene a szegedi Turandotban

Puccini Turandotját tűzte műsorára idén a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 150 éve született – a romantikus életrajzok szerint életvidám – zeneszerző, ha feltámadt volna, alighanem jót mulat a Csárdáskirálynőre emlékeztető produkción. Ünnepi gesztusnak azonban semmiképp sem tekinthette volna az előadást. Külsőségekben nem volt hiány, csudás ötletek szikráztak föl, de a katarzis elmaradt.

Gramofon

Erősségük teljes tudatában

A zenei koreográfia nagymestere csak két évet hagyott ki, így magyarországi jelenléte továbbra is rendszeresnek mondható. Ez jó hír azoknak, akik rajonganak Methenyért. Vagy csak kedvelik. Megint volt belőlünk vagy kétezer a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. S hogy mit is láttunk...?

Gramofon

Beszélő zongora

Mielőtt művészetét ízekre szedném, le kell szögeznem: nem kis fegyvertény, hogy becslésem szerint mintegy kétszáz ember gyűlt össze a Pesti Vármegyeház díszudvarán Hegedűs Endre csütörtök esti hangversenyére. Jegyvásárlók-e vagy ismerősök, teljesen mindegy – annyi biztos, hogy lelkes hívek, akik minden bizonnyal régóta követik pályáját.

Gramofon

"Borzongás kerít hatalmába" - magyar világpremier Wrocławban

Szemző Tibor zeneszerző anakronisztikus jelenség: specializálódásra törő korunkban talán az utolsó polihisztor. Többszörösen díjnyertes filmje, Az élet vendége – Csoma legendárium operaverzióját mutatták be a Wrocławi Operaházban, az Új Horizont nemzetközi filmfesztivál nyitóeseményeként. „Meghökkenten állok, valami réges-régi ünnepi hangulat, borzongás kerít hatalmába…” – kezdhetjük a legendáriumot idézve.

Gramofon

Ágyúval folyóra: Hancock Veszprémben

A Veszprémi Ünnepi Játékok kínálatában idén már nem először jelentek meg a jazz-Parnasszus csúcsán helyet foglaló előadók. Ezúttal Herbie Hancock zenekara és a Take 6 vokálegyüttes jött a dunántúli városba. A Gramofon kritikusa a Hancock-koncerten járt.

Négy évre javítóintézetbe kerül a szüleit megkéselő lány

Négy évre javítóintézetbe kerül a szüleit megkéselő lány

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

Konok Péter: Másik múlt kell, mert a meglévő nem tükrözi kellően a jelen elvárásait

Konok Péter: Másik múlt kell, mert a meglévő nem tükrözi kellően a jelen elvárásait

Mini-atomerőműveket gyártana a Rolls-Royce

Mini-atomerőműveket gyártana a Rolls-Royce

Egy új egyetemi hálózat alapítását jelentett be Soros György Davosban

Egy új egyetemi hálózat alapítását jelentett be Soros György Davosban

A megengedett 100 helyett 214 km/h-val fotóztak le egy elektromos Porschét

A megengedett 100 helyett 214 km/h-val fotóztak le egy elektromos Porschét