Tetszett a cikk?

Ha az MSZP csütörtökön déli 1 óráig nem kezdeményezi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök menesztését, az ellenzéki párt péntek délutánra a budapesti Kossuth térre hívja az állampolgárokat - jelentette be Orbán Viktor.

Nem bizalmi, hanem bizalmatlansági szavazásra van szükség a kormányfővel szemben. Ha csütörtökön 13 óráig nem teszik meg az első lépést a kormányfő menesztése felé, akkor felhívják a magyar állampolgárokat, hogy pénteken délután találkozzanak a Kossuth téren - mondta Orbán Viktor.

Fidesz források a hvg.hu kérdésére elmondták, hatalmas, félmilliós tömedemonstrációra számítanak. A tüntetéssorozatot addig akarják folytatni, amíg Gyurcsány le nem mond.

A Fidesz országos elnöksége hétfö reggel hozott döntését Orbán Viktor ismertette a sajtó képviselőivel. Mint hangsúlyozta, vasárnap történelmi választás zajlott Magyarországon. A pártlistás szavazás révén az emberek elmondhatták a véleményüket a válság kialakulásáról és a megoldásról is. "A rendszerváltás óta eltelt 16 év legmagasabb részvétele mellett zajlott a voksolás. Az államfő beszédét irányadónak és történelminek tartja a Fidesz elnöksége.

"Felszólítjuk az MSZP-t, hogy - miután a választók megvonták a bizalmat - 72 órán belül tegyen eleget a döntésnek és menessze a miniszterelnököt. Minél tovább marad a kormányfő, annál nagyobb lesz a baj, ezért szakértői, pártok nélküli, nemzeti egységkormányra van szükség" - közölte Orbán Viktor.

Orbán szerint az embereknek áprilisban nem volt módjuk, hogy véleményt mondjanak, mert hazudtak nekik, és ezért bekötött szemmel kellett szavazniuk. "Most már az igazság birtokában adták le voksukat, és a döntés egyértelmű: a pénzügyi csődért az MSZP és SZDSZ által delegált kormány a felelős" - állította.  A választási eredményekből világos, hogy ez a kormány nem alkalmas a válság kezelésére, az emberek nem bíznak benne. "A hivatalban lévő személyt az emberek nem tartják alkalmasnak a válság kezelésére, ezért a tegnapi döntéssel leváltották - tette hozzá a Fidesz elnöke, anélkül, hogy nevén nevezte volna a kormányfőt.

Inforádió/MTI/hvg.hu  

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Összeolvad a két népszerű stockfotós oldal, a Getty Images és a Shutterstock

Összeolvad a két népszerű stockfotós oldal, a Getty Images és a Shutterstock

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat