Visyné H. Ágnes levele:

Kedves TGM!

Volt hallgatója, most egyszerű értelmiségi tisztelője vagyok. Azért írok Önnek, mert október 23-án személyesen tapasztaltam, hogy délelőtt a Parlament környéki lezárt utcák közelében a rendőrség indoklás nélkül békés járókelőket, civileket oszlatott és vert, köztük nőket és időseket is.

Délután családommal részt vettünk a Fidesz ünnepi megemlékezésén.Az ünnepség alatt az Uránia magasságában álltunk a Rákóczi úton. A rendezvény végén a Himnuszok elénekelése után vártunk néhány percet, amíg a hatalmas tömeg oszlani kezd, majd összeszedtük gyerekeinket (7, 6 és 2 évesek), és elindultunk a Síp utcában parkoló autónk felé. Körülöttünk tömve voltak a kis mellékutcák, a százezres tömeg itteni része lassan, beszélgetve kezdett oszlani. Jó hangulat volt, békés, barátok beszélgettek.

Hirtelen a Dohány utcán az Astoria felől visszafelé szaladó emberek jöttek velünk szembe, sokan könnyeztek, és kiabálták, hogy „vissza, vissza, ott jönnek rá a tömegre a lovasrendőrök, kardlapoznak és könnygázzal lőnek, a gyerekekkel meneküljünk a másik irányba!” A tömegnek az ünnepségről elindult része áramlott visszafelé, folyamatosan jöttek, hol szaladva, hol sietve, sokan sírva, egymást támogatva. A Rákóczi útról jövő tömeg ezt döbbenten hallgatta, sokan tanácstalanul megálltak. Mi odarohantunk a Síp utca-Wesselényi utca sarkánál parkoló autónkhoz, gyorsan betettük a gyerekeket, majd megálltunk a sarkon és figyeltük, mi történik, mert nem bírtuk elhinni, hogy ez igaz lehet. A menekülőáradatban egyébként sem lehetett autóval elindulni. Addigra már több száz könnyező, menekülő ember haladhatott visszafelé mellettünk. A Wesselényi utcán is jöttek visszafelé, illetve a Síp utcán, a másik irányból, és beleütköztek a Rákóczi útról kiáramló tömegbe.

Közben folyamatosan hallottuk a lövéseket és a könnygázgránátok robbanásait. Mintegy 15-20 percig álltunk ott, eközben folyamatosan jöttek a könnyező, olykor tántorgó, döbbent emberek visszafelé a Rákóczi út vagy az Erzsébet körút felé. Szemben velük mentőautók mentek be sziránázva, a könnygáz egyre erősödött. Végül egy enyhébb hullámban sikerült kihajtanunk, gyermekeink szerencsére egészen kis adag könnygázzal megúszták.

Nem igaz tehát, hogy a rendőrség megvárta volna, amíg a békés résztvevők hazatérnek. Erre lehetőség sem volt, mivel 6 óra körül a hazaindulókba azonnal belerohantak oldalról a lovasrendőrök, belekergetve a Kossuth térről menekülőket, és válogatás nélkül verni ill. lőni kezdtek. Nem a Deák tértől, hanem már közvetlenül a Filmmúzeumtól verték vissza a lovasok az embereket. Ez az időpontokból is kideríthető, 6 óra után ugyanis 5-10 perccel már tele volt a visszafelé menekülő tömeggel a mellékutcák. Ennyi idő alatt a százezres tömeg semmiképpen nem tudott volna hazatérni, eloszlani a környező szűk mellékutcákon.

A rendőrség részéről mindvégig semmilyen felszólítást vagy egyáltalán tájékoztatást arról, hogy mi történik, vagy merre lehet menekülni, nem hallottunk.

Elképesztőnek tartom, hogy demokratikus országunkban ilyen események megtörténhettek. Kiterjedtsége, mértéke miatt sem véletlennek, sem "túlkapásnak" nem nevezhető. Megdöbbent, hogy az eseményeket a hatalmon lévő kormány és a rendőrség - a sajtó és magánszemélyek számos videófelvétele és a sérülések ellenére is - tagadja, sőt jogszerűnek és helyesnek nyilvánítja mindezt, kivizsgálását ellehetetleníti, a sajtó nagy része elbagatellizálja vagy negligálja a történteket. Mindezeket a demokrácia súlyos megsértésének érzem.

Egy diktatúra jellegzetességeit idézi számomra nemcsak a hatalmon lévőkkel nem szimpatizálók elleni nyílt erőszak és a demokratikus jogok korlátozása, hanem ezek titkolása és a valóság meghamisításnak törekvése is.

Míg korábbi helyzetekben, pl. korábban a TV-székház ostrománál és az azt követő utcai zavargásoknál a rendőrség fellépése indokoltnak és jogszerűnek volt tekinthető, október 23-án a védtelen, békés civil tömeg lerohanása, több ezer ember bántalmazása semmilyen indokkal nem menthető és nem magyarázható.

Kérem, Ön, mint a magyar szellemi elit egyik meghatározó alakja, tegyen meg mindent a történtek minél pontosabb feltárása és az ellenük való tiltakozás kifejezése érdekében!

Tisztelettel
Visyné H. Ágnes
PhD-hallgató

Kedves Ágnes!

Alig van hozzátenni valóm ahhoz, amit Maga ír. Kétségbeejtőnek tartom azt, amit a rendőrség művelt – és kétségbeejtőnek tartom azt is, hogy a baloldalinak nevezett, illetve szabadelvű értelmiségiek és közéleti szereplők hallgatnak, kivéve az emberi jogok hivatásos védelmezőit (Társaság a Szabadságjogokért, Magyar Helsinki Bizottság, Amnesty International), akiknek valamennyien mély hálával tartozunk, és akik egyedül mentik meg ezekben a komor napokban Magyarország becsületét.

Hiszen elsősorban azoknak a jogait, testi épségét, lelki egészségét kellene és illenék védenünk, akikkel nem, alig, nem nagyon vagy csak részben értünk egyet. Ma „a párás szemű jogvédőkkel” (©Magyar Nemzet) úgy bánik az ún. „balliberális” sajtó, ahogyan azt a klerikális-soviniszta jobboldali hecclapoktól szoktuk volt meg. Hiszen a rendőri brutalitás áldozatai ezúttal a jobboldali (esetenként a szélsőjobboldali) ellenzék hívei voltak – rájuk ezek szerint nem érvényes a joguralom elve, az emberi jogok, az európai humanizmus és a többi maszlag.

A „mértékadó” kommentárok úgy szólnak, hogy a rendőrség, - habár túl erőszakosan lépett föl, - törvényesen cselekedett. Igen. Jobbára (de csak nagyrészt, nem egészen) betartotta azt a rendőrségi és nemzetbiztonsági törvényt, amely ellen – becikkelyezése után – hosszú évekig harcoltam barátaimmal együtt, mert ez a két törvény súlyosan alkotmányellenes, sérti a legtöbb emberi jogi egyezségokmányt, ellentmond a többi törvénynek – többek között a gyülekezési törvénynek –, és megbontja a jogállam elvi, logikai és gyakorlati egységét. Azért bontja meg, mert az egyébként elvileg mindenütt érvényesülő pörbeli bizonyítás alapvető szabályait – az ártatlanság vélelmétől a tanúkihallgatás szabályaiig, a kontrárius eljárás alapjaiig – tulajdonképpen hatályon kívül helyezi. Alapvetően a rendőrség szabálysértéseit a rendőrség vizsgálja ki. Ha tekintetbe vesszük a majdnem mindig a rendőrnek igazat adó bírói úzust, akkor láthatjuk: a rendőrök nem oktalanul gondolják, hogy nem büntethetők, hogy tetteikért alapjában nem felelősök.

Meg kell jegyeznem, hogy a most hangosan tiltakozó jobboldali pártok az égvilágon semmit nem tettek e fölháborító törvények ellen, amelyek többek között előírják, hogy a rendőr köteles elöljárója törvénytelen parancsát is (!) végrehajtani. De a rendőrség október 23-án még azt a létező szabályt is megszegte, amely szerint minden hatósági közeg köteles azonosítani és igazolni magát; így aztán a tárgyilagos vizsgálat és az esetleges vádemelés lehetősége nevetségesen csekély.

A magyarországi baloldal (amely most már a szó minden lehetséges értelmében mélységesen konzervatív, rendpárti, rendszervédő és konformista) soha nem fogja tudni lemosni magáról azt a szégyenbélyeget, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóján, október 23-án rendőrei végigverték a városon azokat, akik 1956-ra (ne vitassuk most, hogy miként, miért és mekkora történeti hűséggel) emlékezni akartak.

Kedves Ágnes, a földühödött és ellenséges tömeg félelmetes. Október 23-án én se mehettem ki az utcára, hiszen másfél évtizede minden nemzeti ünnepünkön gyaláznak, szidalmaznak, fenyegetnek, még akkor is, ha másfél éves kislányommal mernék a flaszterra lépni. Október 23-án, amely az én legkedvesebb ünnepem volt, s amelyet akkor is nyíltan ünnepeltem, amikor ezért büntetés járt. És ezt, kedves Ágnes, nem a mai kormány – vagy bármelyik kormány – rendőrsége teszi, hanem azok a békés, szolid, ahogy a lapok írják: „jól öltözött” és „jó külsejű” nemzeti konzervatívok, akikkel Maga és gyermekei békésen együtt tüntettek volna, ha a gyalázatos rendőrattak ebből nem csinál tragédiát.

Magának az idén volt kellemetlen október 23.-án az utcán, nekem minden évben; s mindenkinek, aki a fölhevült nemzeti konzervatív járókelőknek politikailag nem rokonszenves. Megjegyzéseket kapok arra a kis Kossuth-címeres jelvényre, amelyet ilyenkor a gomblyukamban hordok, s amelyet – habár ez 1956 és a köztársaság legigazibb jelképe – sehol se látni manapság. Mert szeretem 1848-at és 1956-ot, nyilván hazaáruló vagyok.

Október 23-án.

De én nem vagyok erre – legyünk őszinték: magamra és barátaimra – tekintettel, amikor azt mondom, hogy a rendőrterror igazolhatatlan. Akkor se, ha az erőszakos garázdákkal szemben a rendőrségnek föl kellett lépnie. De ha már a rendőrség annyira dilettáns volt, hogy összekeverte a huligánokat a jogszerűen demonstrálókkal, akkor ez a lehetősége is megszűnt. Egyetlen szóval se állítom, hogy a tüntetők példásan viselkedtek, vagy hogy eszénél volt az, aki ezen a baljóssá vált napon az Astoriánál rendezett tömeggyűlést. Ám mindez nem érdekes: ártatlanok vadállatian durva bántalmazása, tízezrek halálra ijesztése tűrhetetlen, és minden szofizma ellenére tűrhetetlen marad. A demokratikus jogállamnak nem ez a dolga, hanem pont ellenkezőleg. A hatóságnak munkaköri kötelessége a humanizmus.

Azt hiszem, hogy mivel a szokványos eljárással nem deríthető ki, hogy az október 23-án (és korábban) őrizetbe vettek és letartóztatottak bűnösök-e vagy ártatlanok, a köztársasági elnöknek amnesztiajavaslatot kellene az országgyűlés elé terjesztenie. Inkább szabaduljon száz neonáci verekedő, minthogy börtönbe kerüljön akár egyetlen törvény- és alkotmánytisztelő, demokratikus beállítottságú, méltányolható okokból izgatott és elégedetlen honftársunk.

Én semmi pénzért nem mentem volna el az Astoriához Orbán Viktort hallgatni, kedves Ágnes, de ragaszkodom hozzá, hogy Maga elmehessen bárkit meghallgatni békében. Ragaszkodom hozzá, hogy a magát baloldalinak és szabadelvűnek nevező kormányzat ezt tegye Magának lehetővé, és védje Magát és kedves gyermekeit mindenféle csúnyaságtól. Azt, hogy liberális és/vagy baloldali ember megszólalhasson ma egy utcasarkon, azt nem kérem a jobboldaltól, mert úgyis hiába kérném. Ám a hivatalos hatalmi intézményeken kívüli honpolgároknak nincsenek olyan szigorú kötelességeik, mint a végső soron élet és halál fölött rendelkező államnak. Az állam nem az MSZP és az SZDSZ állama, hanem mindenkié, tehát mindenkit védenie kell. A füttyögő, skandáló, kereplő, berregő, dobáló sokaság szabadsága nagyobb. Úgy él vele, ahogy ízlése diktálja. Én ebbe az ízlésbe nem férek bele.

Ha majd ütnek, Maga is szóljon értem, kedves tanítványom.

Tamás Gáspár Miklós