szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium az elmúlt napokban több kritikai észrevételt is megfogalmazott a határ mellé tervezett szemétégető hatástanulmányával kapcsolatban. Most az osztrák sajtó is elővette az itthon nagy port kavart hulladékégető ügyét.


A Szentgotthárdtól néhány száz méterre tervezett osztrák hulladékégető hosszú ideje foglalkoztatja a helyieket és a környezetvédőket. Az ügy hátteréről tavaly júniusban a HVG is írt, akkor a város környezetvédelmi bizottságának elnöke azt nyilatkozta, hogy a szemétégető területének a kijelölésénél a térségben működő termálfürdők közötti konkurenciaharc állhat.

© PLT


Most az osztrák környezetvédelmi minisztérium véleményezte a beruházásról készített hatástanulmányt, melyben több hiányosságra hívta föl az érintettek - köztük a burgenlandi tartományi környezetvédelmi hivatal szakembereinek- figyelmét. A minisztérium által kifogásolt hiányosságok közül a legszembeötlőbb, hogy a hatástanulmányban végig a "maradékanyag-hasznosító" és "maradékanyag" kifejezés szerepel a hulladékégető illetve a hulladék helyett. Ez a szóhasználat az osztrák minisztérium szerint helytelen és félreértésre adhat okot. Külön kiemelik, hogy a közlekedést érintő hatástanulmányban olyan gyorsforgalmi utakat is számításba vesznek, melyek átadását csak 2014 után tervezik Ausztriában.

Viniczay Tibor szentgotthárdi polgármester közleményét az osztrák minisztérium anyagával kapcsolatban itt olvashatja.

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Hiába fájt a bankok pénzére Nagy Márton foga

Hiába fájt a bankok pénzére Nagy Márton foga