Tetszett a cikk?

Hat szabálysértőt fogott vasárnapi közös razziáján a Kiskunsági és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata – értesült a baon.hu.


A Kiskunsági Nemzeti Park (KNPI) vezetője elmondta: több sikertelen rajtaütési kísérlet után most vasárnap több mint húsz dolgozójuk járta végig a terepmotorosok legkedveltebb helyszíneit. Öt motoros és egy quados akadt fent a hálón; a harmincas éveikben járó férfiak és egy női társuk ellen a park munkatársai szabálysértési eljárást indítottak és rendszám nélküli járműveiket lefoglalták. A KNPI szabálysértési előadója, Jenei Aranka a fentiekhez hozzátette: a természetkárosításért és a tiltott helyen engedély nélküli közlekedésért akár 150 ezer forint büntetést is kaphatnak az elkövetők – fejenként.

A baon.hu információi szerint a tulajdonosok azóta már megpróbálták felderíteni, hogy a természetvédelmi őrszolgálat hol tárolja a lefoglalt motorokat és quadokat, amelyeket ezért a nemzeti park munkatársainak tegnap új helyre kellett szállítaniuk. Korábban ugyanis előfordult, hogy a tulajdonosok megpróbálták "visszalopni" a járműveket, ha pedig evvel sikerrel járnak, akkor nemcsak a tárgyi bizonyíték vész el, hanem a lefoglalónak az eltűnt eszköz árát is meg kell térítenie.

hvg.hu Autó

Világhódító útra indul egy újabb magyar kisautó

Az esztergomi Splasht a szeptemberi Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon mutatják be először, bár az alapjait képző tanulmányt már láthattuk Genfben. A Splash háromféle motorral készül, valamennyi széndioxid-kibocsátása 140 gramm/kilométer alatt marad.

automenedzser.hu Autó

Mopedautósok csatája a hatóságokkal

Több uniós országban segédmotornak minősülnek a jogosítvány nélkül vezethető ultrakönnyű miniautók. A honi közlekedési hatóságok viszont személygépkocsit látnak bennük, amiért egy vállalkozó beperelte az államot.

MTI Itthon

Halálos baleset a gyorsulási versenyen

Egy ember meghalt, ketten súlyos sérülést szenvedtek abban a motoros balesetben, amely délelőtt történt a kunmadarasi repülőtéren szervezett hétvégi rendezvényen.

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme