Tetszett a cikk?

Négy embert már őrizetbe vettek, egyvalakit pedig még keres a rendőrség az esztergomi polgármestert ért támadással kapcsolatban.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai információk szerint a teljes elkövetői kört azonosították: a polgármester autóját és épülő házát felgyújtó végrehajtókat, a támadások megszervezőjét és magát a felbujtót is. Az utóbbi valószínűsíthetően egy ismert helyi vállalkozó, aki az önkormányzat egyik rendelete miatt elszenvedett érdeksérelmét kívánta a támadással megtorolni.

 

Április 8-án hajnalban a polgármester lakása előtt álló autóját benzines palackokkal felgyújtották. A tüzet oltani próbáló Meggyes Tamás a megérkező tűzoltóktól tudta meg, hogy Esztergom-Búbánatvölgyben ég egy családi ház, melyről később kiderült, hogy az övé.

A most elfogott gyanúsítottak részleges beismerő vallomást tettek, a rendőrség pedig kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.

 

 

 

 

MTI Itthon

Sikkasztási vád egy komáromi fideszes politikus ellen

Sikkasztással gyanúsítja az ügyészség Bereznai Csabát, a tatabányai közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőjét. A gyanú szerint a politikus a civil szervezetek programjaihoz kapott pályázati támogatásokat részben feltehetően a saját, illetve a helyi Fidesz céljaira költötte - írta a pénteki a Népszava.

Itthon

Közpénzből népszerűsítenék a neten a polgármestert?

A hvg.hu birtokába került az a közpénzből készült tanulmány, amelyben a készítők arra adnak tanácsokat, miként lehetne Esztergom fideszes polgármesterét, Meggyes Tamást népszerűsíteni. Ezen kívül egy új, helyi jobboldali internetes oldal létrehozását is javasolják, elemezve feladatait. A dolgozatot a polgármester a közbeszerzési és ügyrendi bizottsággal együtt rendelte meg. Az önkormányzat szerint a tanulmány hamisítvány.

hvg.hu Itthon

Újabb botrány Esztergomban: másfél milliárd egy parkolóért

Esztergom városa januárban 200 millió forintért adta el egy cégnek azt a telket, ahol most parkolóhelyeket vásárolna több mint másfél milliárd forintért. Az adásvételt többen kifogásolják, ahogy azt is, hogy a városi vezetés a tervezett üzletről nem tájékoztatta a lakosokat. A fideszes polgármester a szocialisták lejárató kampányának tartja az ügyet.

Káel Csaba elmondta, miért nem kapott állami pénzt a Futni mentem, és miért kapott a Demjén-film

Káel Csaba elmondta, miért nem kapott állami pénzt a Futni mentem, és miért kapott a Demjén-film

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára