szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Váratlan fordulat történt a makói hármas gyilkosság nyomozásában: az eddigi gyanúsított beismerő vallomást tett, a rendőrségnek részletesen elmondta, hogyan végzett három áldozatával.


A Délmagyarország információi szerint P. József beismerte, hogy május 17-én Makón, egy családi házban ő ölte meg a 21 éves Noémit és a lány 78 éves nagymamáját, valamint a harmadik áldozatot, a 26 éves, szintén makói Siha Norbertet. A férfi a vallomás szerint előbb a lánnyal, utána a nagymamájával, végül a volt barátjával végzett.

A Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírója szeptember 20-áig meghosszabbította a hármas gyilkossággal gyanúsított férfi előzetes letartóztatását.

„Annyit megerősíthetek, hogy P. József saját kezdeményezésére beismerő vallomást tett” – nyilatkozta a lapnak Szívós Tamás szegedi ügyvéd. A súlyos bűncselekményekkel gyanúsított férfi kirendelt védője elmondta, P. Józsefet hetek óta rémálmok gyötrik, ráadásul letartóztatása óta nem találkozhatott élettársával, nem láthatta két hónapos gyermekét sem és lelkileg teljesen összeomlott.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja alapján folytatja az eljárást, a bűncselekménynek továbbra is egy gyanúsítottja van – tájékoztatta a Délmagyarországot Tuczakov Szilvána, a főkapitányság szóvivője. 

hvg.hu Itthon

A makói gyilkos utolsó 30 órája

A Délmagyarország napilap felidézte a március 6-ra virradóra két embert agyonlövő, majd magával is végző makói férfi lakos harminc óráját. A tragédiára állítólag semmi nem utalt, a holttesteket megtaláló férfi pedig biztos abban: nem féltékenységi dráma történt.

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban