szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hazaszállítottak, majd a tűző napon magára hagytak békés megyei betegszállítók egy mozgásképtelen, rákos férfit. A férfi azóta meghalt, a két betegszállító már nem dolgozik a cégnél.

Az 50 éves férfi súlyos beteg volt, tüdődaganatát áprilisban műtötték meg, később azonban áttéteket találtak több más szervében is, aminek következtében mozgásképtelenné vált. A kórházi vizsgálatokra így már nem tudta saját autóval szállítani őt a család, ezért vették igénybe a betegszállítót, ami azonban a család szerint kiszámíthatatlan időpontokban hozta-vitte a beteget, ráadásul a gyógyszereit sem kapta meg ez alatt - írja a Békés Megyei Hírlap. A férfi felesége ezért busszal járt a beteg után, azonban július 31-én olyan gyorsan végeztek a vizsgálatokkal, hogy mire az orosházi kórházba ért, a beteget már hazaszállították.

A nő szerint a betegszállítók - mivel senkit nem találtak otthon - a szomszédoktól kértek kölcsön egy széket, és a tűző napon beleültették a férjét, hogy ott várakozzon. Aznap 31 fok volt, a férfi megpróbált átmászni az árnyékba, de ez nem sikerült, végül a szomszédok jöttek elő a nyöszörgésre.

A neve elhallgatását kérő betegszállító cég vezetője a lapnak nyilatkozva azt elmondta, hogy tudomása szerint az azóta elhalálozott beteg maga kérte, hogy hagyják ott a kertben. Arra az újságírói kérdésre, miszerint jogszerű volt-e egy súlyos állapotban lévő beteg ilyen kérését teljesíteni, a vezető azt válaszolta, hogy igen, mivel a férfi nem volt gyámság alá helyezve és a tudata tiszta volt. A cégvezető hozátette: a két betegszállító már nem dolgozik náluk, néhány hete közös megegyezéssel távoztak, ennek hátterében azonban nem ez az ügy áll.

Az elhunyt fiának egyébként már korábban konfliktusa volt a céggel, mikor rákérdezett telefonon, hogy miért kell az apjának hosszú órákat várakoznia egy széken, mikor fekvőbeteg. Erre állítólag a diszpécsertől azt a választ kapta, hogy "aki ingyentaxival utazik, az ne dirigáljon" - majd kinyomták a telefont.

HVG Itthon

Várólista-szűkítési kísérlet

Nem az egészségügyi reform terméke a várólista, csupán a nyilvánossá tétele az. A korábban orvosi előjegyzési könyvekben, diszkréten megállapított sorrend mára országos statisztikává, sőt politikai kérdéssé vált.

MTI Itthon

Távozik a győri kórháztól az ittasnak tűnő orvos

Közös megegyezéssel távozott a győri kórházból az az orvos, aki ittasság gyanújába keveredett még júniusban. Ezzel az ellene indított fegyelmi eljárás lezárult - írta a Kisalföld pénteki száma.

MTI Itthon

Hazaszökött egy közveszélyes pszichiátriai beteg Szekszárdon

Hazaszökött egy orvosai szerint ön- és közveszélyes ápolt a szekszárdi kórház pszichiátriai osztályáról. Egyelőre nem lehet tudni, hogy visszaszállítják-e fiatalembert a kórházba - tájékoztatta Farkas Kinga, a Tolna Megye Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Az ügyeletes főorvos szerint nem ez volt az első szökés a kórházból.

MTI Itthon

Jól van a kővel megdobott fehérvári kislány

Jól van és szövődménymentesen gyógyul az a székesfehérvári kislány, aki kedden késő éjszaka egy garázda fiatalokból álló csoport kődobálása közben sérült meg - mondta el a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermeksebészeti osztályának főorvosa.

Az eddigi legnagyobb klímavédelmi meghallgatás zajlik a Nemzetközi Bíróságon

Az eddigi legnagyobb klímavédelmi meghallgatás zajlik a Nemzetközi Bíróságon

A nemzetközi kötvénypiac mellett a világűr felé is kacsingat a 4iG

A nemzetközi kötvénypiac mellett a világűr felé is kacsingat a 4iG

Webkamerát avatott fel a pápa Szent Péter sírjánál

Webkamerát avatott fel a pápa Szent Péter sírjánál

Egy szürke dobozzal indult minden, a többi történelem – 30 éve jelent meg a PlayStation, ami felforgatta a videójáték-piacot

Egy szürke dobozzal indult minden, a többi történelem – 30 éve jelent meg a PlayStation, ami felforgatta a videójáték-piacot