Tetszett a cikk?

Nagyatádon és környékén több ezer lakásban nincs fűtés és melegvíz, szakemberek szerint alacsonyabb fűtőértékű gázt köthettek a rendszerre.


Langyos víz és hideg konvektorok; erre ébredtek az emberek Nagyatádon és környékén. Szerda reggelre ugyanis több lakásban leállt a gázkazán, így nem működött a fűtési rendszer, a gázboilerek és a tűzhelyek is csak pislákoló lángot adtak, és a helyzet az elmúlt órákban sem változott - írja a Somogy Megyei Online.

A városban elérhető gázszerelők fél hét óta folyamatosan fogadják a hibabejelentéseket, de mint elmondták, a legtöbb esetben nem tudnak segíteni az ügyfeleknek, ugyanis a hiba nem a készülékekben van.

A lap információi szerint a gázellátás oroszországi szüneteltetése miatt kapcsolták be a rendszerbe a várostól néhány kilométerre lévő babócsai állomás alacsonyabb fűtőértékű gázát. Ezt pedig – a jelenlegi beállításokkal – szinte egyik gázkazán sem tudja kezelni. A szakemberek szerint a készülékeket át kellene állítani az alacsonyabb fűtőértékű gáz használatára, viszont kérdéses, hogy érdemes-e, hiszen nem tudni, mennyi ideig tart ez a helyzet.

Nagyatádra általában 32 Megajoul fűtőértékű gáz érkezik, a babócsai azonban csak 28-29 MJ értékű. A problémáról a térségben gázt szolgáltató E-On Hungária Zrt. is értesült már, ám illetékest eddig nem sikerült megszólaltatni. Becslések szerint a jelenlegi helyzet több ezer háztartást érint Nagyatádon és a környező településeken.

MTI Gazdaság

Már a csehek sem kapnak egy deka gázt se

Oroszország teljes egészében leállította európai földgázexportját Ukrajnán át, közölték az ukrán Naftogaz gázipari vállalatnál szerda reggel. Az orosz exportőrnél, a Gazprom gázvállalatnál viszont azt mondták, ennek az az oka, hogy Ukrajna közép-európai idő szerint reggel 6:44-kor lezárta az utolsó vezetéket is a négy közül, amelyeken át az orosz földgázt Európába továbbítják. Kedden egy még működött.

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira